Döbbenet: felpofozta Emmanuel Macront egy elkeseredett vendéglős – Videó





Azt hitte köszönteni fogják, de pofont kapott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.09.
Emmanuel Macron

Egy dél-franciaországi kampányrendezvényre látogatott Emmanuel Macron francia elnök, ahol nagy tömeg várta. A program szerint az államfő vendéglősökkel és diákokkal találkozott, hogy megvitassák miként kéne visszatérni a normális élethez a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozóintézkedések lazítása után. Macron odasétált a kordonhoz, hogy kezet fogjon az emberekkel, ekkor egy férfi megragadta a karját és pofon ütötte Franciaország vezetőjét. A testőrök azonnal földre teperték az indulatos férfit.

Macron úr nagyon nyugodtnak tűnt, és valószínűleg azt hihette, hogy szívélyes fogadtatásban lesz majd része” – mondta egy szemtanú egy francia lapnak.

Az esettel kapcsolatban két embert őrizetbe vettek, de az erőszakos cselekedet pontos indítékát még nem lehet tudni; sokan úgy vélik, egy elkeseredett vendéglősről van szó, a koronavírus-járvány miatt lezárásoknak köszönhetően elveszítette a munkáját.

A támadással kapcsolatban minden francia párt megszólalt, és elfogadhatatlannak nevezték az esetet. „A demokratikus vita néha fájhat, de a fizikai agresszió semmilyen körülmények között sem elfogadható” – mondta Marine Le Pen, aki a jövő évi elnökválasztáson Macron legnagyobb ellenfele lesz. Jean-Luc Melenchon, a baloldali Engedetlen Franciaország vezetője úgy fogalmazott: „Szolidáris vagyok az elnökkel.”

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás