
Hatszor halt meg a műtőasztalon: 18 kilós daganatot távolítottak el egy nő testéből
A történtek megváltoztatták az élethez való hozzáállást.
Hétfőtől ismét fel lehet szállni az első ajtóknál is a buszokra és a trolibuszokra a fővárosban, és eltávolítják a koronavírus-járvány miatt a járművezetők védelméért kihúzott kordonokat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint azokra az autóbuszokra és trolibuszokra, amelyek korábban az elsőajtós felszállási rend szerint üzemeltek, csak az első ajtón lehet majd felszállni. Az elsőajtós felszállási renddel a társaság elsődleges célja az utazási feltételek betartatása és a társaság jogos bevételeinek biztosítása - írták.
A BKK arra kéri az utazókat, hogy ha az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek a védőtávolság betartására, a járművezetők védelméért pedig lehetőleg minél távolabb foglaljanak helyet a vezetőfülkétől.
Kiemelték, hogy vonaljegyet várhatóan június közepéig továbbra sem lehet a járművezetőktől vásárolni. Jegyet és bérletet a közlekedési mobiljegy-alkalmazással, bérlet- és jegyautomatából, a BKK ügyfélközpontjaiban, jegypénztáraiban lehet vásárolni. Vonaljegyet és tízdarabos gyűjtőjegyet pedig a társaság viszonteladó-partnereinél is lehet venni - olvasható a közleményben.
A történtek megváltoztatták az élethez való hozzáállást.
Terjesztik a pozitív testképet.
Nagy változásokat hozhat a hétvége minden csillagjegynek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.