Van már terv a koronavíruson átesett betegek utógondozására

Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására – közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója.

Megosztás
Szerző: metropol
2021.04.05. 16:20
poszt-Covid

Azt mondta: intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt. Kiemelte: a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat.

Hosszan tartó szövődmények is kialakulhatnak (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Ezért az intézet ajánlást készített, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket. A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még 4–12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar).

Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek – mondta.

Ezeket olvastad már?
Szívszorító történet: így mentette meg koraszülött babája a fiatal anyuka életét

Szívszorító történet: így mentette meg koraszülött babája a fiatal anyuka életét

Tanulmányi verseny valódi szakmaisággal

Tanulmányi verseny valódi szakmaisággal

Botránypolitikus: Baranyi Krisztina 3 „hadviselő” éve 9 pontban

Botránypolitikus: Baranyi Krisztina 3 „hadviselő” éve 9 pontban

Végre egy jó hír: újabb trolibuszok a fővárosban!

Végre egy jó hír: újabb trolibuszok a fővárosban!

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik