
Halálos szafari: Két nőt taposott halálra egy elefánt Zambiában
Az állat percek alatt agyontaposta őket.
Törökországban az elmúlt huszonnégy órában újabb 55 941 ember szervezetében azonosították a SARS-CoV-2 koronavírust, ami rekordmennyiség a járvány kezdete óta - közölte a török egészségügyi minisztérium.
Az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma március 1-jén még 10 ezer alatt járt, a 20 ezret március 18-án, a 30 ezret március 27-én, a 40 ezret április 1-jén, az 50 ezret pedig egy nappal ezelőtt haladta meg. A hétfői adat 42 551, a keddi 49 584, a szerdai pedig 54 740 volt. A csütörtöki értékkel az igazolt fertőzöttek száma 3,69 millióra nőtt a 83,6 millió lakosú országban.
A halálesetek napi száma az új fertőzéses esetek számával párhuzamosan, meredeken emelkedik. A napi halálozás március 15-ig még 70 alatt alakult, viszont március 21-én 100, március 25-én pedig már 150 felett volt. Ráadásul a mutató hétfőn 193-on, kedden 211-en állt, szerdán mindenkori csúcsot érve el, 276-ot.
Az egészségügyi tárca csütörtök esti beszámolója szerint ezúttal némileg kevesebb, 258 beteg vesztette életét a fertőzés szövődményeiben, amellyel a halálos áldozatok száma 33 201-re nőtt.
A csütörtöki jelentésben az olvasható, hogy a súlyos betegként nyilvántartottak száma enyhén, 2604-ről 2615-re emelkedett. A gyógyultak száma 37 914-gyel, 3,23 millióra nőtt.
A török egészségügyi hatóságok mostanáig közel 40,7 millió vírustesztet végeztek el.

Az állat percek alatt agyontaposta őket.

Mutatjuk miért pont ekkor kezdődik az igazi tavasz!

Viszont legalább nem lesz hideg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.