
Kapott egy utolsó esélyt a súlyosbeteg kislány: Életmentő szervátültetést végeztek el rajta
A beteg gyerek leukémiával küzdött a műtétje előtt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz észak-hollandiai Den Helder városában terrorizmus gyanújával letartóztattak egy férfit, aki robbantásos merényletet tervezett elkövetni egy koronavírus-oltóközpont ellen - írta csütörtökön az NlTimes holland hírportál.
A napilap szerint az eset március 18-án történt, a holland ügyészség azonban csak csütörtökön hozta ezt nyilvánosságra. A gyanúsított a letartóztatása után legalább 90 napig őrizetben marad, míg a rendőrség lehetséges társai után nyomoz.
Az ügyészség vádirata szerint „a gyanúsított félelmet akart kelteni a lakosság körében, és tettével a gazdasági-társadalmi struktúrák megzavarását akarta előidézni”. A vádak között szerepel az is, hogy a férfi „rendkívül erőszakos módon próbált szabotálni egy kulcsfontosságú kormányzati folyamatot, nevezetesen az országosan összehangolt oltási programot”.
Hollandiában idén már több esetben fordult elő támadás járványmegelőző infrastruktúrák ellen. Március elején egy ugyancsak észak-hollandiai településen pokolgépes támadás történt egy oltóponton, továbbá január végén fiatalok egy csoportja, tiltakozásul a kijárási tilalom ellen felgyújtott egy közép-hollandiai tesztközpontot. Az esetek egyikében sem történt személyi sérülés.

A beteg gyerek leukémiával küzdött a műtétje előtt.

A Pentagon újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra.

A 16 éves fiú nagyon erős fájdalmat érzett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.