
„Épp csak megszületett a babám, amikor azt mondták, hogy hat hónapom van hátra a rák miatt”
16 hetes terhesen diagnosztizálták a betegséggel.
Alig egy nap leforgása alatt fordult téliesre az időjárás hazánkban.
Vasárnap még volt, ahol 20 fokot mutatott a hőmérő, mára azonban durván lehűlt a levegő, sőt több helyen is havazásról számoltak be az országban.
Az országot beterítő vastag felhősáv még kissé keletebbre tolódik, elszórtan gyenge eső továbbra is lehet. Éjszakára egyre inkább csökkenni kezd a felhőzet, északon nagy területen kiderül az ég, és a felhők is a déli megyékre korlátozódnak. Kedden az ország nyugati, délnyugati, majd déli részén lesz vastagabb a felhőzet, másutt a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A késő délutáni óráktól pedig délnyugat felől mindenütt felhősödés várható. Ma jobbára mérsékelt marad a légmozgás, kedden időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –2, +7 fok között várható. Az Északi-középhegység völgyeiben, homokhátságokon, illetve a Nyírség egyes részein helyenként fagyni fog, enyhébb idő délen lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 12, 17 fok között alakul, a felhősebb részeken lehet kicsit hűvösebb.
Budapesten délután 13 fokot mutat a hőmérő.
16 hetes terhesen diagnosztizálták a betegséggel.
Az emberek 61,3 százaléka látta már ezt a gyakorlatot.
14 éves korában lett a barnulás megszállottja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.