
"Azt reméltük, nem őt gázolta el a HÉV" - Kamerák elé állt az elgázolt 14 éves fiú barátnője
"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
A Metropol összeszedte a nap legfontosabb történéseit, hogy milyen változások lesznek a közösségi közlekedésben, és hogy milyen idővel indul ez a hét.
Mától a fokozatos enyhítéseknek köszönhetően az általános iskola alsó tagozatos diákjai visszatérnek az iskolába. Erre reagáltak a közlekedési vállalatok is. Április végéig az első négy évfolyamra járó tanulók ingyenesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést Budapesten. Az időközben megvásárolt bérletek érvényességi idejét a BKK 12 nappal meghosszabbítja. A bérletek visszaváltására nincs lehetőség. Az utazáshoz kell egy érvényes diák- vagy személyi igazolvány. A közlekedési cég, arra kéri a szülőket és diákokat, hogy ne felejtsék otthon az igazoláshoz szükséges okmányokat.
A vonattal vagy távolsági autóbusszal utazó alsós tanulók szintén ingyen vehetik igénybe a MÁV és a Volán járatait. A vonatok és a buszok esetében is az ingyen utazás április 30-ig érvényes, és itt is szükség van az igazolványokra. Emellett még egy könnyebbség a vonatot és buszt használóknak, hogy az április havi és az április II. félhavi helyközi tanulóbérleteket a két közlekedési cég kezelési költség nélkül váltja vissza.
Fontos: mától visszatér a tanítási időszakban érvényes menetrend a BKK, a MÁV és a Volán járatain!

Ködös, esős reggellel indul a hét. Napközben ugyan kisüt a nap, de esőre, záporokra és zivatarokra kell számítani. Az északi, északkeleti szél gyakran lesz élénk, időnként erős. Ma egy kicsit hidegebb lesz, mint a hétvégén, de a hét további részében napról napra melegebb lesz, és lassan tényleg beköszönt a régóta várt tavaszi idő. A hőmérséklet 10 fokig emelkedik.
Hétfőtől a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) újraindítja a vizsgáztatási, vizsgálati és utánképzési tevékenységeit. Emellett a társaság az ügyfélszolgálati irodájában újra személyesen fogadja az ügyintézésre érkezőket. A szervezési munkák megkezdődtek, első körben azokat hívják be, akik a korábban lemondott közlekedési vizsgákat mondják le, ők már befizették a díjat és a vizsgára való értesítésük folyamatban van. A vizsgákon kötelező maszkot viselni, emellett a társaság biztosítja a fertőtlenítő eszközt, illetve figyel az egyszerre vizsgát teljesítők létszámára.
Ez a történelmi siker először a szovjeteknek sikerült 1971-ben ezen a napon. Az űrbe kiküldött állomás a Szaljut–1 nevet kapta. A Szaljut–1 állandó körpályán mozgott és Szojuz szállítórakétákkal tudták megközelíteni. Ez volt az első olyan küldetés, amikor már ember is tartózkodott az űrállomáson. A Szaljut–1 kevesebb mint fél évig, összesen 175 napig működött, majd ereszkedő pályára állították és 1971. október 11-én semmisült meg a légkörben.

A szeptemberre jelentkező egyetemisták mától intézhetik elmaradt vagy pótolni való ügyeiket az elektronikus jelentkezési rendszerben. A diákok ellenőrizhetik és javíthatják a rendszerben lévő adatokat és személyes információkat, valamint sorrendet módosíthatnak, de új képzést már nem vehetnek fel. A sorrendcserére június 8-ig van lehetőség. Szintén az e-felvételibe lehet majd feltölteni a február 15-e után megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat.
Április 19-én van a fokhagyma világnapja. Sokan helytelenül „foghagymának” hívják, mások pedig csak „büdöshagymának” nevezik – megint mások szerint viszont nem büdös, hanem egyszerűen csak fokhagymaszaga van... Nemcsak kiváló ételízesítő, legyen szó hideg vagy meleg ételekről, de rendkívül egészséges is: vérhígító, vírus- és gombaölő hatása is van. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez milyen fontos a mai járványos időkben. A néphit szerint elűzi a vámpírokat és vérfarkasokat is – erre nem esküdnénk meg, de arra, hogy finom, mindenképp...

"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."

Az énekesnő 92 éves volt.

"Mama csak egy van!"
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.