RETRO RÁDIÓ

Borzalmas – már másodszor támadta meg a ritka agydaganat a 4 éves kisfiút





A rákos kisfiú élete múlhat azon, hogy összegyűlik-e az az összeg, ami fedezné a kezelését. Szülei felhívására már sok pénz érkezett a számlájukra, Ollie pedig elképesztő erővel küzd a halálos betegséggel szemben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.04.
agydaganat családi dráma

Elképesztő küzdelmet vívott egy mindössze 4 éves kisfiú, akit kétszer is megtámadott a halálos kór. Az orvosok a kis Ollie Sweeney agyában egy golflabda méretű daganatot találtak. Ám a kisgyermek, az esélytelenség ellenére dacolt a betegséggel.

Ollie megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor visszahúzódóvá vált, és elment az étvágya is, szinte semmit nem evett. A korábban életvidám és virgonc kisfiú személyisége teljesen megváltozott, és magas lázzal küzdött. Mint kiderült: egy ritka rák támadta meg mindkét alkalommal, ami évente körülbelül 100 gyermeket érint Nagy-Britanniában. Szavakba nem lehetett önteni azt a félelmet, amit a család érzett.

„Amikor az orvosok azt mondták, hogy fel kell készülnünk a kisfiunk elvesztésére, az borzalmas volt. Megkértek minket, hogy töltsünk ki egy DNR-űrlapot. Úgy gondoltuk, hogy ne élesszék újra, ha leállna a légzése” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra a kisfiú édesanyja a The Sunnak.

A kétszeri megpróbáltatás után most a család versenyt fut az idővel, hogy megakadályozzák a neuroblasztóma harmadszori visszatérését. Ehhez azonban 600 ezer fontra, azaz több, mint 256 millió forintra lenne szükségük, hogy részt vehessenek egy speciális kezelésen az Egyesült Államokban. A kezelés nélkül Ollie esélyei drámaian lecsökkennének, kevesebb mint tíz százalék lenne, hogy megéli a következő öt évet.

„Emlékszem, hogy miközben aludt, fogtam a kezét, és sírva azt mondtam neki: sajnálom, hogy elhoztalak ebbe a világba, hogy ennyit szenvedj” – tett hozzá Lucy. Jelenleg egy online adománygyűjtést szerveztek a kisfiú kezelésének biztosításához. A családnak már 247 000 fontot, azaz több, mint 105 millió forintot sikerült összegyűjteniük.

 





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás