
„A babám három napja nem nyitotta ki a szemét: a szülésznők azt mondták, normális, ám a végső diagnózis lesújtó volt”
Az anya aggodalmai sokáig süket fülekre találtak.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolTűz keletkezett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hotelépületében csütörtök hajnalban, egy ötödik emeleti kórteremben két mennyezetre függesztett televíziókészülék gyulladt ki, a tűz miatt 128 beteget kellett kimenekíteni — közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
A mentésben harminchét tűzoltó vett részt tíz járművel. A helyszínre székesfehérvári, sárbogárdi, pétfürdői és pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik a nagy füst miatt légzőkészülékben mentek be az épületbe.
Az 5. emeletről, valamint a 4. emelet egy részéről és a felette húzódó négy szint füsttel telített szárnyaiból hozták ki a betegeket. Többségüket betegágyában tolva mentették ki a kórház dolgozóival, rendőrökkel és katonákkal együttműködve — tették hozzá.
A tűzoltók porral oltóval fújták le a lángoló televíziókészülékeket, hőkamerával átvizsgálták a mennyezetet, a füsttel érintett folyosókat átszellőztették, majd az 5. emelet kivételével segítették a betegek visszatérését a kórtermekbe.
A betegeknek nem esett bajuk, egy kórházi dolgozó a füst belélegzése miatt könnyebben megsérült. A tűz okát, körülményeit a Katasztrófavédelem vizsgálja.

Az anya aggodalmai sokáig süket fülekre találtak.

Szörnyű baleset történt.

Cunamihullám emelkedett ki a vízből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.