A világon egyedül álló verseny vette kezdetét a koronavírus megjelenésével, egyre többen látták be, hogy az oltások nélkül nem lesz újra olyan az élet, mint a vírus előtt. A vállalatok elkezdték tehát előállítani a különböző vakcináikat, amikről a legfrissebb híreket a The New York Times egy vakcinakövetővel figyeli majd összesíti.
A jelenlegi adatok alapján a kutatók összesen 74 védőoltást tesztelnek az embereken végzett klinikai vizsgálatok során, és már 21 lépett a teszt utolsó szakaszába, ami az egész világ számára nagyon jó lehet, hiszen ez azt jelenti, egyre több elérhető lehetőség lesz a közeljövőben. Ezek mellett legalább 78 preklinikai vakcinát tesztelnek állatokon.
- 43 védőoltás van jelenleg az első fázisban, ami azt jelenti, a védőoltások a biztonsági és az adagolási teszteléseken mennek keresztül.
- 27 vakcina a második fázisban van, tehát éppen kibővített biztonsági teszteken mennek keresztül.
- Korábban említettük, hogy 21 vakcina van éppen az utolsó, azaz a harmadik fázisban, ami az oltások széleskörű tesztelését jelenti. Ebben a körben több ezer ember kapja meg az adagokat, ezek már elég nagy számok az alapos háttértudás megszerzéséhez.
- 6 védőoltás kapott korai vagy korlátozott jóváhagyást.
- 6 vakcina kapott teljes jóváhagyást, tehát a szabályzók már felül vizsgáltak minden eredményt, ami után zöld utat kaptak a használatra.
- 4 olyan szer van, ami nem jutott tovább a tesztelés valamelyik fázisán, így felhagytak a további fejlesztésükkel.
Az alábbi felsorolásban időrend szerint vannak feltüntetve a világon éppen fejlesztés alatt álló, vagy már elfogadott vakcinákról szóló legfrissebb nyilvános információk:
Március 5 - Kanada engedélyezte a Johnson & Johnson oltását.
Március 4 - A BioNet-Asia és az ausztrál Technovalia vakcina belép az 1. fázisba.
Március 4 - Kuba Soberana 2 vakcinája a 3. fázisba kerül.
Március 1 - A massachusettsi székhelyű VBI vakcinák az 1/2. Szakaszba kerülnek .
Február 27 - Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal sürgősségi felhasználásra engedélyezi a Johnson & Johnson oltását.
Február 26 - Kanada sürgősségi felhasználásra engedélyezi az Oxford-AstraZeneca oltást.
Február 25 - Kína jóváhagyja a Cansino és Sinopharm vacinákat általános használatra.
Február 25 - Bahrein sürgősségi felhasználásra engedélyezi a Johnson & Johnson oltását.
Február 22 - Az Icahn Orvostudományi Iskola által kifejlesztett vakcina belép az 1. fázisba.
Február 22 - Sanofi a 2. fázisra lép.
Február 20 - Oroszország jóváhagyja a Chumakov Center oltást korai használatra.
Február 18 - A kínai Shenzhen Kangtai a 2. fázisra lép.
Február 16 - Az indiai Bharat Biotech orrspray belép az 1. fázisba.
Február 10 - Az olasz Takis és a Rottapharm oltása az 1. fázisba kerül.
Február 8 - A Washingtoni Egyetem az 1/2. Szakaszra lép.
Február 7 - Dél-Afrika leállítja az AstraZeneca vakcina bevezetésének terveit .