RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú orrában találtak





Hosszú évekig senki sem jött rá, mi okozza a fiatal fiú furcsa és egyre súlyosabb tüneteit. Amikor több év múlva kiderült mi okozza ezeket, a szülei bevallották mit tettek vele.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.20.
golyó baleset légpuska orr

Nem mindennapi orvosi esetre derült fény. Egy fiatal éveken át szenvedett orrdugulástól, miközben folyamatosan romlott a szaglása, orrfújáskor pedig kellemetlen bűzt érzett. Mint kiderült, egy légfegyver lövedéke okozta a szűnni nem akaró tüneteket, amely körülbelül nyolc éven át volt az orrában.

Fotó: Shutterstock

A beteg először 15 éves korában ment orvoshoz az említett tünetekkel - írja a Live Science. A vizsgálat során kiderült, hogy az orrában lévő apró járatok, az úgynevezett turbinátok megnagyobbodtak. Az elváltozást alapesetben szezonális allergia, illetve gyulladás is okozhatja, ezért orrspray-t és gyógyszert írtak fel neki.

Ezután 16 évesen ment újra orvoshoz romló panaszaival, ekkor már gyakran vérzett is az orra. Ez volt az a pont, amikor szülei bevallották: a fiút nyolc-kilencéves korában véletlenül orrba lőtték egy légfegyverrel. Mivel akkor nem voltak panaszai, nem mentek vele dokihoz.

A tanulmány szerint az orrba került idegen tárgyak képesek kellemetlen szagot okozni, mivel eltömítik az orr csatornarendszerét. Ha egy objektum túl sokáig van az orrban, félő, hogy komplikációk lépnek fel. A fiatal esetében ez szerencsére nem így történt, a golyót sikerült eltávolítani.





Ezeket olvastad már?
Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás