
Az utasoknak esélyük sem volt a menekülésre: 19 gyermek halt meg a busztragédiában
Összesen hetvenkilencen vesztették életüket. Rettenetes busztragédia történt.
„Rendkívül hatékonynak” találta a Pfizer/BioNTech oltóanyagát a koronavírus ellen egy izraeli vizsgálat.
A legnagyobb izraeli egészségügyi szolgáltató (Clalit) hétfőn ismertté vált jelentése szerint 94 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a Pfizer-vakcina mindkét dózisa után tüneteik lettek koronavírus-fertőzés miatt. Továbbá 92 százalékkal esett annak a valószínűsége is, hogy a beoltott embereknél súlyos betegséget idézzen elő a kórokozó.
Az izraeli lakosság több mint felét ellátó Clalit 600 ezer, Pfizer-vakcinával beoltott ember esetét hasonlította össze egy olyan 600 ezres - hasonló kórtörténettel rendelkező - csoporttal, akiknek tagjai nem kapták meg a vakcinát.
„Egyértelműen megállapítható, hogy a Pfizer koronavírus elleni vakcinája a gyakorlatban is rendkívül hatékony egy héttel a második dózis után, ahogy azt a klinikai vizsgálatokban is jelezték korábban” - mondta Ran Balicer, a Clalit kutatási igazgatója. Hozzátette: az oltóanyag hatékonysága még nagyobb a második dózis beadása után két, illetve három héttel később.
Az izraeli járványadatokból kitűnik, hogy látványosan csökkent azoknak az 55 év felettieknek a száma, akik koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerültek vagy súlyos tüneteket szenvedtek el. Izraelben a 60 év feletti korcsoporttal kezdték meg az oltókampányt.
A koronavírus miatt kórházi ápolásra szorulók vagy súlyosan megbetegedők aránya továbbra is emelkedik a fiatalabb korosztályokon belül, akiket később kezdtek el beoltani.
Összesen hetvenkilencen vesztették életüket. Rettenetes busztragédia történt.
Augusztus 21-én hajnalban Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna-szerte.
A részeg fantom többeket is halálra rémített már.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.