
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rendőrség nagyon bízik abban, hogy nemsokára megoldják a kislány eltűnésének ügyét. Újabb kihallgatásokat terveznek.
A kis Madeleine McCann eltűnését vizsgáló rendőrök kihallgattak egy német férfit, aki pedofília és gyilkosság miatt került börtönbe. Martin Ney összesen három gyereket gyilkolt meg és negyven szexuális bántalmazást követett el, ami miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Maddie szülei még 2011-ben esetleges gyanúsítottként nevezték meg a férfit. Bár tagadta, hogy bármi köze lett volna a kislány eltűnéséhez, mégis megtalálták a kocsijának nyomait annál a bizonyos portugál üdülőhelynél. A férfi azzal védekezett, hogy évekkel később járt ott. Végül bizonyítékok hiányában ejtették ellene a gyanút.

Január 22-én, pénteken adták ki a 49 éves férfit a Franciországi hatóságoknak, hogy kihallgathassák a 10 éves Jonathan Coulom elrablásának és meggyilkolásának ügyében. A Daily Star információi szerint a kiadatásra és az újbóli meghallgatása más okból is fontos volt. A rendőrség újra vizsgálja Maddie ügyének eddigi részleteit, ugyanis abban bíznak a nyomozók, hogy idén végre megtalálják a kirakós hiányzó darabját.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.