
Állatok elszabadulva: Mosómedve garázdálkodott részegen egy italboltban
Hatalmas jelenet rendezett.
Csodának tartják a faluban a nemrég született tehénborjút: többen is a lottószámokkal álmodnak, mióta köztük van az ötlábú jószág
Egy thaiföldi kis faluban öt lábbal született meg egy borjú. A mutáns állat egy csapásra híres lett, sőt elkezdték imádni a babonás helyiek! Úgy tartják szerencsét hozhat, így mindenhonnan a csodájára járnak. Időnként a falutól nem messze egy mezőn szoktak összegyűlni a helyiek, majd sorban állva egyenként érintik meg a jó szerencse reményében a furcsa kinézetű tehenet.
A fényképek bizonyítják, hogy az extra láb szegény állat oldalából nőtt ki, így nem is tudja használni – írja a Daily Star, ahol egy videót is megosztottak a nem mindennapi élőlényről. A tulajdonos család úgy véli, valóban szerencsét hozhat számukra az ötlábú jószág, mivel a kínai naptár szerint 2021 a bivaly éve, ami közeli rokona a teheneknek. A mutáns a Kamkoo nevet kapta.
„Volt egy álmom, amiben megjelent az egykori édesapám. Azt mondta vigyázzak a borjúra és tegyek a 65-ös számra a lottón. Majd a következő álmomba jött egy személy és azt mondta, hogy az 551-465 lesz a nyerő szám a lottón” - nyilatkozta a gazdája, de állítólag több más falusi is lottószámokról álmodott a megszületése óta.
A szakértők szerint a borjú születési rendellenességét a plymelia okozza, ami a legtöbb szárazföldi állatban egy extra végtag létrejöttét okozza. Korábban egyébként szintén Thaiföldön egy szemek és orr nélkül született tehenet Isten csodájának tartották.

Hatalmas jelenet rendezett.

Több tucat lakót menekítettek ki az épületből.

Charlie Comer egy 18 hónapos kislányt hagyott hátra.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.