
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA tinédzser lánynak sokkal óvatosabban kell élnie az életét, mint társainak. Ennek ellenére elhatározta, nem hagyja, hogy ez a rendellenesség bármiben is visszatartsa.
Hihetetlenül ritka betegséggel született egy kislány az amerikai Hollywoodban. Virsaviya Borun-Goncharova úgy látta meg a napvilágot, hogy szíve a mellkasán kívül helyezkedett el. Ettől függetlenül eltökélte, hogy nem hagyja, hogy állapota visszatartsa.
Ez a ritka rendellenesség akkor alakul ki, amikor egy gyereknek a méhben nem fejlődik ki megfelelően a bordája és a hasizmai. Hasonló betegséggel egymillió emberből csupán egy érintett. Szerencsére ez nem okoz fájdalmat a mindennapi életében, de szíve kilátszik a bőrén, így nagyon vigyáznia kell rá. Édesanyjának, Darinak (31) az orvosai azt állították, kislánya akár a terhesség alatt, vagy a szülés közben is meghalhat. Szerencsére nem így történt, és ma már gyönyörű kamaszlánnyá cseperedett.
„Valódi csoda, és úgy szeretem, ahogy van. Egy igazi egyéniség. Ő egy a millióból. A testvére, Ervin is szeret közel lenni nővére szívéhez. Szereti megérinteni és rajta pihentetni az arcán. Szerinte a testvére szíve valami varázslatos és gyönyörű” - árulta el az édesanya a Mirror oldalának.
Az orvosok egyébként egy helyreállító műtét során megpróbálták volna a szívét elfedni, hogy egy normálisabb életét élhessen. Ám Virsaviya tüdejében egy artéria, ami a magas vérnyomást befolyásolja, ellehetetlenítette a műtétet.
2020 elején vérének oxigénszintje hirtelen lecsökkent, ami miatt sokat szédült és légszomja is volt. Két hétig feküdt a kórházban, még az orvosok stabilizálták az állapotát és megfigyelték. A kihívások ellenére Virsayviya a lehető legegyszerűbb életet éli. Elmondása szerint szeret a barátaival játszani, de óvatosnak kell lennie, hiszen egy ütés a mellkasán végzetes is lehet. Ha fizikai megterhelés éri, akkor pedig oxigén utánpótlásra van szüksége.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.