
Ma lenne 82 éves az egyik legnépszerűbb táncdalénekes-ezeket a dalokat köszönhetjük neki
Első énekversenyét egészen fiatalon, alig 23 évesen nyerte.
Hétfő este született meg a döntés Romániában, hogy azoknak, akik megkapták az oltást és az azt követő emlékeztető vakcinát is, nem kell karanténba vonulniuk.
A Maszol számolt be a hírről, hogy az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) úgy döntött, nem kell karanténba vonulniuk a Romániába beutazóknak, függetlenül attól, hogy melyik országból érkeznek, amennyiben megkapták a koronavírus elleni oltás második dózisát is, és a második oltás időpontjától eltelt legalább 10 nap.
Közben frissítették a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét is. Az úgynevezett sárga zónás államokból Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.
A következő országok szerepelnek a jegyzéken: Gibraltár, Cseh Köztársaság, Andorra, Írország, Szlovénia, San Marino, Egyesült Királyság, Panama, Izrael, Litvánia, Egyesült Államok, Montenegró, Portugália, Ciprus, Svédország, Monaco, Szlovákia, Aruba, Lettország, Liechtenstein, Hollandia, Észtország, Bonaire, Saint Eustatius és Saba, Svájc, Dánia, Spanyolország, Puerto Rico, Szerbia, Grúzia, Málta, Kolumbia, Sint Maarten, Olaszország,Turks- és Caicos-szigetek, Dél-afrikai Köztársaság, Horvátország, Luxemburg, Lengyelország, Franciaország, Németország, Ausztria,Seychelle-szigetek, Egyesült Arab Emírségek, Argentína, Kanada, Palesztina, Brazília, Jersey - ismerteti a Maszol.ro.

Első énekversenyét egészen fiatalon, alig 23 évesen nyerte.

Ma még legalább az eső miatt nem kell aggódnunk.

A férfit pénteken tartóztatták le.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.