RETRO RÁDIÓ

Új együttműködésbe kezdett Nanushka





A Nanushka budapesti üzlete és egyben kávézója új együttműködésbe kezd az ikonikus Déryné újonnan nyílt artizán pékségével, a Zsebivel.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.12.14.
Újdonság

A Nanushka szezonális együttműködést jelent be a Zsebivel, a Déryné új vállalkozásával. A kollaboráció ötlete a két hasonló gondolkodású vállalkozás közös értékeit tükrözve született, célja pedig, hogy a kortárs stílust ötvözze az ikonikus ízekkel és a magyar tradíciókkal, így köszöntve az ünnepi időszakot.

A Zsebi a szorosan összetartó Déryné csapat szerelemprojektje, ami a tulajdonos menhelyi foxterrier kutyája után kapta a nevét, és ami ugyanazokat a pozitív értékeket képviseli, mint az imádott négylábú: szeretet, gondoskodás és jókedv. Az újonnan nyílt pékség célja, hogy örömet és egy kis nyugalmat csempésszen a vásárlók mindennapjaiba, úgy ahogy Zsebi, vagy Ginie, Sándor Szandra, a Nanushka alapítójának és kreatív igazgatójának bedlington terrierje teszi.

A Zsebire jellemző vajas aromák, mint például a különleges pékáruk, kenyerek, kézzel készült bejglik és csokoládés babkák mostantól a Nanushka Bécsi utcai üzletében és kávézójában is elérhetőek lesznek elvitelre, kiegészítve a kávézó közkedvelt artizán kávé-, és teakülönlegességeit.

A Nanushka üzlete 2020. december 23-ig várja Buda és Pest lakóit, hogy együtt élvezhessék a különleges finomságok széles választékát és felfedezzék a Nanushka legújabb kollekcióit.





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás