RETRO RÁDIÓ

Tartós védettséget ígér a magyar kutató közreműködésével készült vakcina





A Ripostnak nyilatkozott a magyar kutató, akinek amerikai kollégájával közösen jegyzett szabadalma alapján készült a Pfizer és a BioNTech 90 százalékos hatékonyságú koronavírus elleni oltóanyaga.



Megosztás
Szerző: Metropol
2020.11.11. 07:45
vakcina kutatók Pfizer és a BioNTech

A Ripostnak nyilatkozott Karikó Katalint, aki a vakcina működéséről így mesélt a lapnak.

„A vakcinában lévő mRNS a vírus tüske fehérjéjét kódolja. Tehát a beoltott ember sejtjei először elkészítik a vírus fehérjéjét az mRNS-ről, azután meg ellenanyagot készítve reagálnak a vírus fehérjéjére. Vagyis, mind a vírus fehérjét, mind az ellenanyagot az emberi test készíti. Ezt hívják aktív immunizálásnak. Mivel az ellenanyagot termelő immunsejtek egy csoportja „emlékező sejtként” túlél, ezért a védettség tartós” – magyarázza a lapnak a szakember. Hozzáteszi: a vakcinájukból két oltás szükséges, három hét különbséggel, a védettség pedig már a második oltás után egy héttel kialakul.

Fotó: Szegedi Tudomanyegyetem

A Ripost kérdésére, hogy beoltatta-e már magát így felelt:

Nálunk a cégnél senki sincs beoltva, ugyanis törvény tiltja, hogy bármilyen gyár bármilyen termékének klinikai kipróbálásában az alkalmazottak önkéntesként részt vegyenek.”

S vajon hogy áll a vakcina engedélyeztetése?

Jelenleg az Egyesült Államokban vagyok, az itteni hírek szerint a jövő héten meglehet az USA-ban az EUA (specialis engedelyezes surgosseggel), s akkor elképzelhető, hogy a hónap végén vagy decemberben megkaphatják az egészségügyben dolgozók az első adagokat.

 





Ezeket olvastad már?
Szombatra behavazódhat az ország

Szombatra behavazódhat az ország

Sokkot kaptak a szomszédok, saját otthonában marták halálra az apát

Sokkot kaptak a szomszédok, saját otthonában marták halálra az apát

Három gyermekét fojtogatta halálra egy anyuka

Három gyermekét fojtogatta halálra egy anyuka

Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei mohácsi busójáráson

Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei mohácsi busójáráson

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás