
"Soha nem gondoltuk volna, hogy még egyszer hallani fogjuk a lányunk nevetését – ez egy karácsonyi csoda"
Az életéért küzd a hatéves kislány.
Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden videokonferencia formájában tárgyalt Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ terrorizmusellenes tevékenység összehangolásáért felelős főtitkár-helyettesével, amelyről Facebook oldalán egy videót is megosztott.
Szijjártó tanácskozásukon kiemelte: manapság kevés ennél fontosabb dolog van az egészségügyi tevékenységek és járvány elleni küzdelem koordinálása mellett. Felhívta a figyelmet, hogy az élet egy jelentős része áttevődött a digitális térbe, így könnyebbé vált a terrorszervezeteknek saját extrém, szélsőséges ideológiájuk terjesztése.
Ezzel a lehetőséggel élnek - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: minden eddiginél jobban, gyorsabban és szélesebb körben terjednek a szélsőséges, extrém ideológiák az interneten. Így a terrorfenyegetettség is nő - mutatott rá.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a terrorfenyegetettség egyre súlyosabbá válását Európában is érezni, sajnos már a magyar határoktól 75 kilométerre is volt terrortámadás. Kiemelte azt is, hogy a terrorveszély szoros összefüggésben van az illegális migrációval. „Minél inkább elszabadulnak a migrációs hullámok, annál nagyobb lesz a terrorfenyegetettség” - szögezte le.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország a nemzetközi terrorellenes küzdelemnek eddig is fontos szereplője volt. Majd arról biztosította az ENSZ terrorizmusellenes tevékenység összehangolásáért felelős főtitkár-helyettesét, hogy ez a jövőben is így lesz.
– Ránk számíthatnak - fogalmazott Szijjártó Péter.
Íme a videó a konferenciáról:

Az életéért küzd a hatéves kislány.

A magyarok 90%-a 30 percnyi autóútra lakik egy sztrádától.

A művész kiléte még mindig ismeretlen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.