
Rettegésben tartják a kisgyerekeket a garázda madárak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKiderült, hogy az angliai sirályok nagyon találékonyak. Rendszeresen repülnek a helyi iskolákhoz ebédidőben, hogy megszerezzék a diákok ebédjét.
A Bristoli Egyetem kutatói ezzel kapcsolatban végeztek kutatást, amelynek során 12 kisebb fekete hátú sirályra nyomkövetőt helyeztek. Kiderült, hogy a vizi madarak rájöttek, hogy az egyik helyi iskola körül többféle élelmet is találhatnak. Megfigyelték, mikor voltak az iskolai szünetek és abban az időpontban megcélozták a gyerekeket – írja a brit Metro. Ugyanígy rendszeresn odarepülnek a helyi szeméttelepre is, sőt még a nyitvatartásához is alkalmazkodnak.
„Valójában az adataink azt mutatták, hogy a sirályok nemcsak ebédidőben voltak nagy számban az iskola közelében, hanem becsengetés előtt és az első szünetben is, amikor a diákok étkezni szoktak. Hasonlóképpen egy hulladékközpontban a sirályok nagyobb számban voltak jelen hétköznap, amikor az nyitva volt és teherautók élelmiszer-hulladékot rakta ki” - árulta el a kutatásban részt vevő Dr. Anouk Spelled.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre