RETRO RÁDIÓ

Megnéztük, honnan merítettek ötletet a Predator és a Harry Potter filmekhez





Nemzetközi rovarbörzét tartottak Budapesten. A rendezvényen közel negyven hazai és nemzetközi kiállító mutatta be élő és preparált gyűjteményét.



Megosztás
Szerző: Komáromi Bence
2020.11.22. 18:45
predator

A kiállításon az érdeklődők láthattak a rovarképeken kívül élő csigákat, pillangókat, kaméleonokat és sáskaféléket is. Volt ismeretterjesztő előadás, és cserebere a kiállítók között. A bemutatott állatok egy részét otthon is tarthatjuk, például a szakállas agámát is, ami kinézetre olyan, mint egy minisárkány.

„Kisgyerekes családoknak ajánlott, hiszen a táplálkozásuk nagyrésze növényi alapú. Harapni ugyan tudnak, de emberekre nem veszélyesek.” – mondta el az állatról Lincz Ottó kiállító.

A rendezvényen a hüllők mellett olyan, a filmvilágból ismert állatokkal is találkozhattak a jelenlévők, mint például az ostorlábú. Ez az az ízeltlábú, amiről a Predatort mintázták, de a Harry Potter filmekben is fontos szerepet kapott.

„Ezeknek az állatoknak ostoralakú tapogatóik vannak, ezekkel térképezik fel a környezetüket. A Harry Potter filmek óta népszerűek” – mondta el Bíró József, a büszke tulajdonos.

Sok ember fél a pókoktól, a pszichológusok arachnophobia-nak hívják ezt a jelenséget. Az ő legnagyobb félelmük, a madárpókok is vendégei voltak az eseménynek, ahol megtudhattuk, hogy ezek a pókszabásúak, a közhiedelemmel ellentétben, nem veszélyesek az emberekre, és bátran tarthatjuk otthonunkban terráriumi díszállatként.

Nem jelentenek ránk veszélyt, hiszen nem megfelelő a mérgük arra, hogy problémát okozzanak. A harapásuk jobban fáj, mint a szúrásuk, viszont - mint bármilyen toxikus anyag - allergiás reakciót válthat ki a szervezetből. Vagyis nem a pók mérge, hanem a szervezet reakciója váltja ki az allergiás sokkot” – tudtuk meg Gombás László póktartótól, aki hozzátette, hogy kerüljük pókunk simogatását, tapogatását a balesetek elkerülése miatt.





Ezeket olvastad már?
Ájultan feküdt a 8-as út mellett, mégsem segített neki senki

Ájultan feküdt a 8-as út mellett, mégsem segített neki senki

Jó hírt kaptak az orvosok és a háziorvosi szolgáltatók

Jó hírt kaptak az orvosok és a háziorvosi szolgáltatók

Senki sem akar már űrhajós, tűzoltó vagy rendőr lenni, mára az Influenszer vált álomszakmává

Senki sem akar már űrhajós, tűzoltó vagy rendőr lenni, mára az Influenszer vált álomszakmává

Vigyázat! Ismét kamuszakemberek próbálnak bejutni budapesti lakásokba

Vigyázat! Ismét kamuszakemberek próbálnak bejutni budapesti lakásokba

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás