
„Soha nem fogom feldolgozni!” – az édesanya szerint kislánya még ma is élhetne, ha komolyan vették volna öngyilkossági szándékát
Édesanyja összetört.
A rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatot a kormány csütörtökön nyújtotta be a parlamentnek.
„A koronavírus továbbra is erőteljesen terjed minden európai országban, így Magyarországon is. Kiemelt célunk, hogy az emberéleteket megvédjük, ehhez azonban gyors döntésekre van szükség” – mondta Dömötör Csaba.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a veszélyhelyzet alatti rendkívüli jogrend megteremti ennek az alapjait. Más uniós országok is életbe léptettek hasonló intézkedéseket.
„A rendkívüli jogrend korábbi bevezetése a járvány első hulláma idején bizonyította működőképességét és hatékonyságát, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a járványt sikerült csillapítani. A második hullám alatt is erre van szükség.”
„A rendkívüli jogrend 90 napig érvényes, a meghozott döntésekről a kormány rendszeresen tájékoztatja a nyilvánosságot és az országgyűlési képviselőket” – mondta Dömötör Csaba, és hozzátette: Minden parlamenti pártot arra kérünk, hogy segítse a járvány elleni védekezést.

Édesanyja összetört.

Rohantak a mentők a helyszínre.

Az elkövető italozás közben rátámadt a barátnőjére.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.