
Az eltűnt 9 éves kislányt holtan találták meg, majd jött a még sokkolóbb fordulat!
Az eset híre bejárta az egész országot.
Ma tartják az önkormányzati választást Ukrajnában.
„A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül” - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel közösségi oldalán.
Szijjártó Péter bejegyzésében úgy fogalmazott: újabb fontos választás lesz vasárnap a határon túl élő magyarság szempontjából. Reményeit fejezte ki, hogy az ukrajnai önkormányzati választáson minél több magyar leadja a szavazatát, hiszen csak így biztosítható, hogy a jövőben is legyen beleszólásuk saját közösségük jövőjének alakításába. Egyetlen magyar szervezet, a KMKSZ indul a Kárpátaljai Megyei Tanácsba való bejutásért. Szijjártó szerint rossz lenne, ha a magyarok megyei szintű képviselet nélkül maradnának. Hozzátette: Beregszászon Babják Zoltán polgármester remek munkát végzett, jó lenne, ha folytathatná.
Azok a kárpátaljaiak, akik Magyarországon tartózkodnak, hazamehetnek szavazni és visszatéréskor mentesülnek a karantén-kötelezettség alól, a könnyebb átjutás érdekében pedig ismét üzemel a barabási határátkelő.
Az eset híre bejárta az egész országot.
Úgy érzed, soha sincs elég időd?
Több szempontból is kulcsfontosságú lesz a jövő év.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.