
Név nélkül nyilatkozott a lottónyertes: még a családjának sem szólt, hogy milliomossá vált!
A 77 éves nő milliárdokat nyert, de a kilétét még titkolja.
Az idős férfi más megoldást választott a védekezésre, ami persze nem tetszett utastársainak.
Verekedés tört ki az Allegiant Air egyik járatán, ráadásul az indok is elég abszurd volt. Egy idős férfi ugyanis szájmaszk helyett arc pajzsot húzott, amit a többi utas kifogásolt.
Sőt követelték tőle, hogy vegyen fel mellé még egy maszkot is. Emiatt az egyik stewardess is felszólította az utast a kötelező maszkviselésre, de ezután sem alkalmazkodott utastársaihoz.
Ezután az előtte ülő férfi fordult hátra, hogy vitába szálljon vele, ami odáig fajult, hogy ütni kezdték egymást – írja az Origo.
A megdöbbentő eset pedig végül azzal ért véget, hogy a biztonsági szolgálat a makacs arcpajzsos férfit leszállította, még agresszív utastársai továbbra is a gépen maradhattak és folytathatták útjukat.
A járat egyébként az arizonai Mesából az Utah-állambeli Provóba indult volna, de a lincshangulat miatt nem tudott időben elindulni.
A 77 éves nő milliárdokat nyert, de a kilétét még titkolja.
Rosszul indul a hét.
Az elképesztő érték komoly gazdasági kockázatokat is rejt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.