
"Láttam, ahogy az orvos próbálja újraéleszteni a nővéremet" - plasztikai beavatkozás miatt vesztette életét a 28 éves anya
Tragikus halála sokkolta a családot.
Az állatvédőket riasztották Nagyvenyim határához. A hat védtelen négylábú komoly veszélybe került.
A katasztrófavédelem Facebook-oldalán számolt be a szívmelengető eseményről. A Fejér megyei Nagyvenyim határában, a Táncsics utca melletti erdőben egy alomnyi kiskutyához hívták az állatvédőket, akiknek egy kivételével sikerült befogniuk a kölyköket.
A hatodik kiskutya azonban egy rakat betontömb alá rohant be, és onnan több órás próbálkozással sem sem tudták kicsalogatni. Mivel félő volt, hogy az utolsó kölyök az egykor vasúti talpfaként használt tömbök alatti résbe szorul, ezért további segítséget kértek. A kiskutyát végül a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók szabadították ki, az állatvédők pedig a testvéreivel együtt gondozásukba vették. Így hála a gyors és szakszerű segítségnek a kiskutyák egészségen jutottak biztonságba.
Tragikus halála sokkolta a családot.
Rendkívüli vendég érkezett a Kormányinfóra.
A sussexi párost több ezer kilométer választja most el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.