Bokasérülésnek hitték, most az életéért küzd a 3 éves kisfiú - fotó





Maxnél leukémiát diagnosztizáltak az orvosok. A kisfiú már évek óta küzd a betegséggel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.22.
Leukémia

Sharon Hilton azt hitte, csupán egy ártatlan bokasérülésről van szó, ám Max állapotáról szörnyű dolog derült ki a kórházban. Az anya teljesen megsemmisült miután kiderült, hogy kisfia bokáján az ártatlan kinézetű kiütés a ráknak egy jele volt – írja a Daily Star.

Max elsőként 2018 augusztusában lázasodott be, majd amilyen hirtelen jött, úgy el is múlt. Mikor azonban már harmadszorra is hőemelkedés lett, szülei egy furcsa kiütést vettek észre a bokáján.

„Körülbelül két hetig ingadozott a testhőmérséklete. Azt hittük valami vírusfertőzésről lehet szó, ami a gyerekek között terjedt az óvodában, de tévedtünk. A legaggasztóbb az volt, hogy amint belázasodott sántikálni kezdett” - mondta az édesanya.

A kisfiút az angliai Ormskirk Kórházba vitték szülei, ahol egy tesztsorozat megállapította, hogy súlyos leukémiában szenvedett.

„Szívszorító volt. Egymásra néztünk az apjával és azt sem tudtuk, hogyan magyarázhatnánk meg neki. Megpróbáltuk megértetni vele, hogy gyógyszert kell szednie, amitől majd jobban lesz„ - tette hozzá Sharon.

Az orvosok megkezdték az intenzív kemoterápiás kezelését, azonban egy életveszélyes fertőzés súlyosbította Max állapotát. Vérrögök keletkeztek a szervezetében és a vérhígító injekció égette a bőrét. Az ötéves gyerek rendszeresen jár kemoterápiás kezelésre és szteroid injekciókat kap, valamint vérátömlesztést. Az orvosok szerint minderre egészen 2021 októberéig szüksége lesz a kicsinek.

Családja most a JustGiving oldalán adománygyűjtésbe kezdett, hogy elvihessék a párizsi Disneylandba és úszhasson a delfinekkel, ami Max legnagyobb álma.





Ezeket olvastad már?
„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Dráma a XX. kerületben: valószínűleg vezetés közben lett rosszul a busszal ütköző sofőr

Dráma a XX. kerületben: valószínűleg vezetés közben lett rosszul a busszal ütköző sofőr

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás