Döbbenetes fotó került elő Alekosz exéről

Az énekesnői babérokra törő édesanya egy életmódváltásnak köszönhetően 50 kilót fogyott. Varsányi Réka megmutatta, hogy nézett ki korábban.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2024.08.07.
Varsányi Réka Alekosz fogyás

Varsányi Réka a legutóbbi Ázsia Expressznek, na és persze Alekosznak köszönheti, hogy megismerték a tévénézők, jóllehet a volt valóságshow-szereplőről ma már nem szívesen beszél, inkább szeretné elfelejteni a vele töltött időszakot. Ma már furcsának tűnhet, Réka még ismertté válása előtt hatalmas túlsúllyal küzdött, amit a nyilvánosság csak később tudott meg. 

Varsányi Réka
Varsányi Réka, Alekosz volt barátnője döbbenetesen lefogyott (Fotó: Bánkúti Sándor)

Elképesztő változás

Alekosz exbarátnője nem kevesebb mint 50 kilótól szabadult meg a futásnak és egy nagyon komoly életmódváltásnak köszönhetően, amiről néhány hónapja így nyilatkozott:

Úgy voltam vele, hogy mindennap ki fogok menni, és tenni fogok azért, hogy változzak. Ez volt az első alkalom, hogy nem tűztem ki egy konkrét célt, hogy én most azonnal le akarok fogyni, tudtam jól, hogy idő kell, mert az sem öt perc volt, míg feljött rám ez a súlyfelesleg

– mondta Réka, akinek egészségügyi problémái is voltak a túlsúlya miatt, amit nem gyógyszerekkel akart megoldani, hanem azzal, hogy egészségesebben él. Azóta elmúlt a refluxa és a vérnyomásproblémái is.

 „Én nem magára a célra összpontosítottam, hanem inkább arra, hogy megtanuljam ezt mindennap csinálni, és nem voltam túl szigorú sem magammal. Így tudtam beépíteni a mindennapokba, hogy ha csak húsz percet csinálom, az is nagyon jó, és ha csak annyi időm maradt is, csináltam, eleinte mindennap lefutottam odakinn a Coopert. A rendszeresség a kulcs. És egyébként érdekes, mert nekem a dédapám evezős edző volt, és a múltkor a kezembe akadt egy erről szóló írása, amiben ő is azt írta le, hogy a sportnak a kulcsa a rendszeresség. És olyan jó érzés volt számomra is felismerni ugyanezt”

mesélte a Borsnak Réka, aki nemrég hajszínt váltott. Szőke tincseit ismét barnára változtatta.

Varsányi Réka döbbenetes fotót osztott meg a múltból

Az édesanya természetesen nagyon büszke az elért eredményre, ezért gyakran oszt meg bikinis képeket. Ennek ellenére azt sem felejti el, hogy honnan indult! Most gyakorlatilag egy sokkoló felvétel került a kezébe, amin épp néhány szelet sütivel látható 50 kilóval nehezebben.

Ugye milyen döbbenetes a változás?

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás