
Extrém módon lepte meg a barátnőjét Leonardo DiCaprio
Nagylelkű gesztust tett.
Az előadó már 33 éves, de így is elérte a Labubu-őrület! Horváth Tamást hamar szét kis kapták a Redditen a Labubu miatt.
Hazánk sztárjait is vitathatatlanul megfertőzte az egész világon vírusként terjedő őrület, a Labubu Magyarországon is hihetetlenül népszerű. Ennek legékesebb példája Horváth Tamás, aki 33 évesen gondolta úgy, hogy beruház néhány igencsak drága szörnyecskére.
Az énekestől persze nem idegen a gyűjtőszenvedély, hiszen otthonában több mint 600 Dragon Ball-figura álldogál, amelyek összértéke több tízmillió forint. Tominak azonban feltehetően hiányérzete lett volna, ha nem újít be egy Labubu-szettet, azaz két kék szörnyecskét és egy pár hozzájuk passzoló cipőt.
Íme, az outfit!
Mondanunk sem kell, hogy a Redditen egy pillanat alatt szétkapták Horváth Tomit, a legtöbben gyerekesnek, infantilisnek találták az énekest, és nem értik, hogy lehet így felöltözni.
„De ő így ki is megy a házból?” – érdeklődött valaki.
„Szerintem gyerekes, túlárazott, nem szép, nem értem miért lett ekkora trend. Van itt olyan, aki érti?” – értetlenkedett egy másik hozzászóló.
„Borzalmas, mint egy nagyra nőtt óvodás.”
Minősítették többen is Horváth Tomit.
Ezek az furcsa figurák elárasztották az internetet, majd az egész világot is pár hónap alatt. A Labubuk nem egyszerű játékok. Igazi műalkotásként hivatkoznak rájuk, amelyet puha „labubu textilből” gyártanak. Eredetileg Japánból és Koreából indultak világhódító körútjukra, de mára a Labubu-őrület elérte Magyarországot is: gyerekek, anyukák és gyűjtök is felfedezték a babákat. Nemcsak gyerekeiknek, de saját maguknak is megveszik ezeket a groteszk, de bájos figurákat. Egy Labubu ára néhány ezer forinttól több tízmillióig is terjedhet.
Nagylelkű gesztust tett.
Napfelkelte, mezítlábas pillanatok: ilyenek a reggelek.
A magyar rádiózás utánozhatatlan alakja volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.