Úton a következő baba? Csodálatos időszakon megy keresztül a TV2 sztárja





Szőcs Reni szilvesztere több volt egy átlagos szilveszternél. Hálát adott, hogy kiskutyája 15 éve mellette van, boldogan várja, hogy pár nap múlva kislánya 8 hónapos legyen, emellett tervezgetni kezdte a következő babát, és bejelentette, hogy fejleszti saját ruhamárkáját. Elmondása szerint is egy igazán intenzív időszak közepén tart.



Megosztás
Szerző: N. K.
Létrehozva: 2024.01.02.
Szőcs Reni kutya gyerek baba ünnepek

Szőcs Reni nagyon intenzív időszakot él át. A karácsonyt és a szilvesztert követően hamarosan megünnepelheti, hogy kiskutyája 15 éves lett és pár nap múlva kislánya is betölti a 8 hónapos kort. Ráadásul egy ideje Magyarországon tartózkodnak, valamint január első hetében is itthon maradnak, ami óriási boldogság a csinos anyukának. Renit és párját ugyanis Erdélyhez kötik a gyökereik, mindkettőjüknek sok rokona él ott, így idejük nagy részét ők is ott szokták tölteni.

„Rettentő sűrű nekünk ez a néhány nap, és a legnagyobb ünnep még hátra van. Amélia két nap múlva lesz 8 hónapos! Nagy bulit csapunk, meglátogat minket a teljes család. Annak pedig igazán örülök, hogy most Magyarországon lehetünk” — mondta a TV2 Star Academy győztese, Szőcs Reni lapunknak.

Szőcs Reni
Szőcs Reni intenzív időszakot él át, rengeteg nagy eseményt kell megünnepelnie (Fotó: Ripost)

Évösszegzés, mint hagyomány

Az énekesnő minden évben hálát ad a sorsnak, azért, amit kapott, ám a hálálkodásnak nem egy megszokott formáját választja.

Összeírom, mi volt jó az adott évben.

„Annyira gyors az egész világ, még év végén sem lassítunk le, hogy kicsit végiggondoljuk a dolgokat. Én ezzel a szokással próbálok lefékezni, hálát adni, elgondolkozni. Nekem beválik, és ennek köszönhetően elmondhatom, hogy csodálatos volt számomra a 2023-as év. Olyan események történtek velem, amikre régóta vártam már, megházasodtam és anyuka lettem” – mesélte meghatódva. Majd hozzátette, hogy még egy fontos elemet szívesen megemlít a listáról, hiszen most, hogy a kiskutyája 15 éve mellette van, nem elhanyagolható Amélia és a házi kedvenc kapcsolata sem.

Hihetetlen, milyen jól kijönnek egymással, és ez így van az első perctől kezdve

– örvendezett Reni.

Szőcs Reni
Szőcs Reni megpróbált lelassítani az év végén (Fotó: Ripost)

Jöhet a kistesó?

Megtörtént a nagy bejelentés is. Pontosabban két nagy bejelentés, ami egyrészt a TV2 egykori sztárjának magánéletére, másrészt a szakmai pályafutására vonatkozik.

Nem zárkózunk el egy következő babától és bevallom, van rá esély, hogy a dolog 2024-ben már esedékes lesz

— mondta a Metropolnak. Bár Reni életében most egy új kislemez kiadásán lesz a fókusz, valamint egy nem várt, nagy projekten, amit velünk osztott meg először:

Saját ruhamárkát hozok létre.

„Egy családi vállalkozásról van szó. Tavasszal indítanánk egy webshopot, ahol általam tervezett ruhákat lehetne beszerezni. Azt pedig még elárulhatom, hogy elsődleges lesz a kényelem, mert szerintem nagyon fontos, hogy egy csinos ruha ne csak csinos legyen, hanem hordható és komfortos is” – mesélt nagy terveiről az énekesnő.

Szőcs Reni
Szőcs Reni bejelentette, tervben vagy egy új baba (Fotó: Ripost)

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás