Lássuk, mára mit tartogatnak nekünk a csillagok!
Az élet különös módon rendezi át a viszonyait. Ami tegnap még lehetetlen volt, mára valósággá válhat. Most valamiben igazán szerencsés lesz, és ez új utakat nyithat meg ön előtt.
Vasárnap végre igazán derűs szemmel vizsgálja a környezetét. Így, hogy a lelkét kissé megnyugodni érzi, már nem aggasztják az utóbbi idők változásai. Végre látja már a jót is, és azt is, milyen irányban haladnak a dolgai, ami abszolút megnyugtatja.
Lehet, hogy azon rágódik ezen a hétvégén, hogy munkahelyet kellene változtatnia. Ha az irányt még nem tudja, akkor ma erre is jó ötlettel szolgálhat egy baráti beszélgetés vagy újsághír, esetleg internetes hirdetés.
Vasárnap különösen nehezen viseli el az olyan emberek társaságát, akik folyton csak fecsegnek, és örökké a saját hangjuk bűvöletében élnek. Nem is kell feltétlen elviselni, ha ilyet tapasztal, egyszerűen lépjen le angolosan. Ne is magyarázkodjon!
Itt az ideje annak, hogy a dolgai irányítását a kezébe vegye. Minél inkább így tesz, annál kevesebb meglepetésben lehet része az elkövetkező időben. Igaz, a változások még önt is meglephetik, de alkalmazkodó készsége maximális.
A lelki stabilitása mintha a múlté lenne. Sajnos vasárnap délelőtt kapkod, maga sem tudja, hogy mit akar. Jó lenne, ha lenyugodna kissé. A mai napon inkább ne folytasson döntő beszélgetéseket. Csak a pihenés, kikapcsolódás járjon a fejében!
A mai napon a szokásosnál erősebb kisugárzással, személyes varázzsal ruházzák fel önt a csillagok. Jól teszi, ha használja ezt az erőt, és többet van társaságban, fontos vagy kellemes emberek között. Ma bárkit meghódíthat.
Legyen óvatos azokkal az ismerőseivel, akik az utóbbi időben nagyon megváltoztak. Lehetséges, hogy új, nagy tervekkel állnak elő, és a támogatását is kérik. Nem kell mindent megtagadnia, de nézzen utána, nem tévednek-e.
Az élet boldog perceiért érdemes élnie. Ma ebből a szokásosnál is több juthat. Különösen a barátai társaságát élvezheti most módfelett. A beszélgetés egyszerre szárnyaló és mélyenszántó. Igazi öröm.
Újdonsült ismeretségeket köthet a mai napon. Ezek egy része akár valamilyen perspektívát is jelenthet, de sajnos lehet köztük olyan is, aki csak meg akarja vezetni valamilyen téren. Legyen szemfüles, nehogy csalódjon!
Ha a mai napra meghívást kap, ne habozzon elfogadni azt! Bárki is hívja meg, még ha nem is érdekli az illető, valamit kaphat tőle. Méghozzá éppen azt, amire most a legnagyobb szüksége van. Még ha nem is tudja.
Boldog, gondtalan napra számíthat. Eddig úgyis úgy érezte, hogy folytonosan valami kötelezettsége van, minduntalan üldözték a teendői. Most végre lazíthat, olvashat, zenélhet, kikapcsolódhat, főzőcskézhet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre