Titkos múlt a falak mögött: Budapest házai, amelyek életeket mentettek

Csak akkor tudtuk meg, hogy mi volt ez a ház, amikor egy turista megállított minket a kapuban és mesélt Carl Lutzról. Mi meg csak néztünk.

Negyedmagammal – két nagynénémmel és egyikük férjével – jutottam a csillagos házba, amelyet már ismertem, mivel nővérem ott élt hozzátartozóival. Nyolcan osztottuk meg a 2 szobás lakást

12 éves voltam, amikor a németek megszállták Budapestet. Itt, ebben a házban éltem nagyszüleimmel, Deutsch Árpáddal és Etellel, valamint bátyámmal, Komlós Róberttel. Ebből a házból vitték el a halálba nagyapámat, innen kerültünk – nagy viszontagságok után – vissza, amikor már gettó volt, miután megjártuk a svájci „védett házat” (ahonnan kis híján a Szent István téri Duna-szakaszba lőttek minket – ez egy külön rémálom), a Légrádi Károly (Balzac) utca 43.-as számot. Dob utca 11.! Szerettem ezt a kétemeletes házat.

1944 áprilisában – a pontos napra nem emlékszem, mivel akkor már munkaszolgálatos voltam – szüleimet az I. kerületi Mészáros utca 2. szám alatti lakásunkból a »csillagos ház«-nak kijelölt Ág utca 4.-be költöztették. Miután a család a városban különböző helyein lakó tagjaira is hasonló sors várt, elhatározták, hogy önként az Ág utcába települnek. Végül összesen 14 személy zsúfolódott egyazon lakásba. Mindenki csak egy bőröndnyi holmit vihetett magával. Fontos megemlíteni, hogy az átköltöztetés és minden egyéb korlátozó intézkedés elrendelését, szervezését kizárólag magyar hatósági közegek bonyolították, mégpedig nagy ügybuzgalommal, az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül. Német katonai szervek a zsidó lakosság elleni közvetlen cselekményekben nem vettek részt, erre nem is volt szükség, hiszen a – lényegében szuverén magyar hatóság emberei – a feladatot a németek által is csodált gyorsasággal bonyolították.

Egy érdekes és az akkori helyzetre jellemző történet: édesapám az idő tájt 24 éve volt a kerület igen népszerű körzeti orvosa, igazi, klasszikus értelemben vett háziorvos, akinek gondja volt a család minden tagjára, a csecsemőtől a dédszülőkig. Zsidó orvos akkor már nem kezelhetett keresztény beteget. Előfordult, hogy a sötétség leple alatt osont be egy-egy bajba jutott páciense, hogy orvosi segítséget kérjen a szeretett doktor bácsitól, dacolva a drákói szankciókkal, melyek nemcsak az orvost, de páciensét is fenyegették. Szörnyű konfliktushelyzet: hiszen a beteg meghallgatáson, fizikális vizsgálaton, pár jó szón kívül semmit sem kaphatott a gyógyszerrendeléstől is eltiltott orvostól, aki egy »kiirtandó, kártékony zsidó«.