A fiú rokonai és barátai mélységesen felháborodtak azon, amit az ismeretlenek tettek. Úgy tűnik, egyesek a sírgyalázástól sem riadnak vissza.
Milyen ember vagy te!? – kérdezik jogosan a 25 éves korában elhunyt Csabika rokonai és a barátai azoktól, akik tönkretették a fiú sírját a monori temetőben. Azonban az ismeretleneknek nem volt elég a sírgyalázás, még loptak is Csabika nyughelyéről. A fiú keresztanyja, Bokrosné Sári Anikó a Metropolnak számolt be arról, hogy az eset annyira felháborította, hogy feljelentést is tett a rongálók ellen. A sírgyalázás Monoron történt.
Nem elég a család fájdalma, még ezzel is meg kell birkóznunk
– kezdte Anikó.
A keresztfiamat tavaly júliusban temettük el, ugyanis motorbalesete volt. Még a baleset helyszínéről kórházba vitték, de sajnos pár napra rá ott szegény Csabikám meg is halt. Rendeztünk neki Gyömrőn egy megemlékező estet. A barátai akkor szelfikből készítettek és lelamináltattak egy képkollázst az együtt töltött közös időkből. Nagyon szép lett és megható. Ezt a képet kihelyeztük a sírra, de most valaki ezt is ellopta…
A fiú sírját néhány nappal a rongálás előtt igazították meg a rokonok. Akkor még az összes virág, gyertya és a képkollázs is megvolt.
Január 23-án az édesanyja kiment a sírhoz, és akkor látta meg, hogy milyen szörnyűséget tettek vele
– folytatta a fiú keresztanyja. „Valaki széttaposta a sírt és ellopta róla a fényképet. Ez gyalázat! Mivel ezt tűrhetetlennek tartom, én másnap feljelentést is tettem az elkövetők ellen. Nem hiszem, hogy a fotó megkerül még vagy a rongálók kézre kerülnek, de azt akarom, hogy minél több emberhez eljusson az, hogy ilyet csak úgy nem tehetnek. Egyszerűen nem is értem a dolgot! Csabikának nincsenek haragosai, ráadásul már annyi idő telt el… A képpel pedig úgyse tudnak semmit se csinálni, egy idegennek ez értéktelen. Legalább ketten voltak, ugyanis a lábnyomokból egy bakancs és egy hétköznapi cipő nyomát vettük ki.”
Az eset után összeroppant a család.
„Csabika édesanyja teljesen összeroppant. De igazából nem csak ő... Hiszen Csabika ott fekszik, rajta tapostak! Amúgy is én próbálom tartani bennük a lelket, én szerveztem a temetést és a búcsúztató szöveget is. Baromi nagy lelkierőm van, de ez már nekem is túl sok volt. A barátai még aznap este elemlámpákkal kimentek a temetőbe és keresték a képet, hátha eldobták valahova a tolvajok. Ám végül nem lett meg. Nem tudom, hogy ki és miért csinált ilyet, de felháborító, hogy ilyen emberek is léteznek…” – zárta szavait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre