„Rettegnek a gyerekeim!” – Tolvajbanda keseríti a józsefvárosi társasház életét, az önkormányzat nem tesz semmit – Videó

Rendszeresek a lopások egy Práter utcai, önkormányzati társasház udvarán, mert a kerületi vezetés nem javíttatja meg a bejárati kaput. Tóth Leonát és családját két hónap alatt többször is meglopták.



Megosztás
Szerző: Erdei Róbert Arnold
Létrehozva: 2024.04.08.
Módosítva: 2024.04.08.
közbiztonság tolvaj józsefvárosi önkormányzat lopás

Egy háromfős bűnöző csapat miatt kell rettegnie Tóth Leonának, és három gyermekének. A nő a férjével, Vitán Dániellel együtt minden követ megmozgatott már, hogy végre biztonságban tudják a családjukat, ám hiába. 

Dániel és Leona aggódnak, mert tolvajok surrannak be, és ellopják az értékeiket /
Dániel és Leona aggódnak, mert tolvajok surrannak be, és ellopják az értékeiket 
Fotó: Markovics Gábor/Metropol

A Práter utca 18.-ban forronganak a lakók: az éj leple alatt háromfős csoport szokott betörni az önkormányzati tulajdonú társasház udvarára. 

„Rettegnek a gyerekeim! A kisebbik, és én sem merek már egyedül kijönni este, nehogy az udvaron, hátul bujkáljanak a tolvajok és bántsanak minket. Az ajtót, ablakot is mindig zárni kell, mert az udvarba bárki be tud jönni” – kezdte el mesélni Leona a Metropolnak.

„Kiszemelték a ház udvarát”

A tolvajok a rosszul megjavított kapu miatt tudnak bejutni, a lakók hiába írtak és keresték fel személyesen is a józsefvárosi önkormányzatot, üres szavakat, és rossz kapuzárat kaptak cserébe. 

Két hónap alatt háromszor romlott el! Amikor nem jó, akkor este be tudnak jönni a tolvajok. Már kiszemelték a ház udvarát

 – panaszkodik az anyuka.

Rosszul működő teleszkópot szerelt be a józsefvárosi önkormányzat /
Rosszul működő teleszkópot szerelt be a józsefvárosi önkormányzat. Ezért tudnak a tolvajok bejutni 
Fotó: Markovics Gábor/Metropol

A családot kétszer lopták meg. Először a házaspár két rollerét vitték el márciusban.Ezek nekünk munkaeszközök voltak, ezekkel mentünk dolgozni. Most egyet tudtunk szerezni, de hatalmas a kár, legalább 600 ezer forint!” – panaszolta az apa. Áprilisban a ruhaszárítójukról emelték el az értékeiket a besurranó tolvajok. 

A fiam Jordan cipőjét is elvitték! Nagyon drága darab volt. Mélyen aludtunk, ezért nem hallottuk őket, pedig beszéltek is a tolvajok este

 – részletezte Leona. 

A család feljelentést tett a rendőrségen, ahogy a többi lakó is, mert őket is meglopták már. „A rendőrségen megmutatták a kültéri kamerafelvételt. A tolvaj ráállt egyszerre a két rollerünkre, és elindult a hetedik kerület felé. Senki nem fogta el” – húzta alá Dániel, aki szerint azóta rossz a közbiztonság, amióta a baloldali városvezetés vette át Józsefváros vezetését.

Sára Botondnál (az előző polgármester) teljesen jó volt a közbiztonság, de Pikó András vezetése óta minden elromlott! Remélem, le fogják váltani

 – mondta az anyuka.

Egy erős rúgás elég a kapuba, és a tolvaj már bent is van /
Egy erős rúgás elég a kapuba, és a tolvaj már bent is van Fotó: Markovics Gábor/Metropol

Dániel szerint rossz döntés volt, hogy Pikó András egy tollvonással megszüntette 2020-ban a polgárőrséget. „Előtte jártak erre felé a polgárőrök, és nem mertek bejönni miattuk a tolvajok. Most meg már kevés rendőr is jár erre” – részletezte Dániel.

„Ez már nagyon veszélyes!”

A család már többször jelezte az önkormányzatnak, hogy a rossz kaput. 

A rollerek miatt a rendőrségi jegyzőkönyvet leadtam Pikóéknak, telefonáltam a videó miatt is, hogy megint loptak tőlünk. Azt mondták, felveszik velem a kapcsolatot, de azóta se tették… Két hónapja megy ez az udvarban, és most már nagyon veszélyes! Sok kisgyerek és idős is lakik az udvarban. Ilyen előtte sosem volt

– panaszolta az aggódó anyuka.

A család rettegve fekszik le éjszaka, április elején este visszatértek a tolvajok. „Este 11 óra felé berúgta a kaput, amit lehetett is hallani. Meg is ijedtünk, mert azt hittük, hogy kiszakad a kapu. A kezével benyúlt a férfi, majd bedugta a fejét. Kint álltunk az udvaron, ezért nem tudott bejönni” – zárta szavait Leona, aki a családjával változást szeretne, mert nem érzik magukat biztonságban. 

A család nem vette észre a tolvajokat, de szerencsére az egyik szomszéd lefülelte őket. Videóra vette, ahogy Leonáék ruhái között válogat egy nő, a vele lévő férfi pedig a többi lakó értékeit nézegeti. Mutatjuk a felvételt!

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás