
Kutyájuk megmérgezése miatt gyilkoltak Szegeden
A tettesek azért ölték meg a férfit, mert állításuk szerint megmérgezte a kutyájukat.
Ahogyan azt a Metropol is megírta, nemrégiben egy holttestet találtak Szegeden, nem sokkal később pedig arról értesültünk, hogy három gyanúsítottat vettek őrizetbe. Most újabb sokkoló részlet derült ki az üggyel kapcsolatban: állítólag az elkövetők azért támadtak a férfira, mert véleményük szerint az megmérgezte a kutyájukat. Az eset már a bíróság előtt van.
Arról a Tények már korábban is beszámolt, hogy sokan ismerték a meggyilkolt szegedi férfit. Korábban volt otthona, azonban utcára került, ám azután is dolgozott. A helyiek tetoválóként ismerték, később pedig ácsként vállalt munkákat. Tisztességes embernek ismerték, aki ráadásul be is fogadott egy másik utcára került férfit a sátrába. Az erdőben, a fák között élt 16 éves kutyájával.

A három gyanúsított az áldozattal italozott a végzetes estén. Ekkor merült fel a vád, miszerint a férfi megmérgezte a kutyájukat, emiatt nekiestek, és verni kezdték. Az áldozat harcolt az életéért, így komoly sérüléseket szenvedtek támadói. Végül azonban a helyszínen elhunyt. Amikor a rendőrség a bíróságra vezette a támadókat, azok idegesen, monoklival, átvérzett kötéssel jelentek meg. Kiderült, hogy többen közülük már megjárták a börtönt.
Top hírek

Nem bírta elviselni a fájdalmat, öngyilkos lett a megerőszakolt 13 éves lány
Bíróság elé áll a 18 éves gyanúsított.

Változtak a kerékpárszállítási lehetőségek a BKK-nál: íme minden fontos tudnivaló
Ezekre a járatokra lehet kétkerekűvel jelenleg felszállni.

Hintázás közben sérült meg a 6 éves Alice: „A legijesztőbb dolog volt, amit valaha látnom kellett”
Petíció indult a veszélyes kialakítású hinták cseréjéért.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre