Hatalmas fordulat: napokon belül megtalálhatják a kis Maddie holttestét





Végre érdemben is történt előrelépés.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.05.23.
Maddie McCann Madeleine McCann

Ahogyan arról a Metropol is beszámolt, egy ideje a kis Maddie meggyilkolásának fő gyanúsítottja Christian B. volt, akit azonban nemrégiben szabadlábra helyeztek. Bár bizonyítékok híján kénytelenek voltak elengedni a gyanúsítottat, sokak szerint még mindig aggasztóan sok az árulkodó jel a férfival kapcsolatban. Ismeretes, hogy pontosan Maddie eltűnésének környékén szedte gyermek áldozatait a vádlott, és hogy a kislány eltűnésének estéjén is a környéken járt. Most forradalmi ötlettel állt elő a rendőrség, és remények szerint napokon belül megtalálják a 16 éve eltűnt kislány holttestét. 

PORTUGAL-BRITAIN-CRIME
Nagyon sokan keresik Maddie-t / Fotó: AFP

Madeleine McCann 2007-ben tűnt el. A kislány akkor volt hároméves, és szüleivel Portugáliában volt nyaralni. Míg a szülők vacsorázni voltak, a kislány az ágyából tűnt el, arra pedig azóta sem született hiteles magyarázat, hogy ki vitte el és mit tett vele. Ahogyan arról egy korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk, az ügy fő gyanúsítottja Christian B. volt, ezt pedig arra alapozták, hogy a szexuális ragadozó hosszú évekig szedte ezen a környéken az áldozatait. Most pedig nagyszerű ötlettel rukkolt elő a rendőrség.

A portugál rendőrség úgy döntött, hogy alaposan átvizsgálja a Silves városához közeli mesterséges gátat, és az ahhoz közeli utakat. Ennek több oka is van. Ezen a területen korábban láttak egy Maddie-hez nagyon hasonló gyereket, akit éppen férfiaknak adtak át. Ezt egy kamionos vette észre, állítása szerint pedig a rejtélyes eset két nappal a kis Maddie eltűnése után történt. Emellett az is bizonyos, hogy a gát Christian B. egyik kedvelt helye volt: gyakran járt errefelé. A brit rendőrség is engedélyt kapott arra, hogy profi felderítőkkel és kutyás nyomozókkal keressenek a környéken emberi maradványokat annak reményében, hogy végre megtalálják Maddie-t. 

A német, portugál és angol rendőrök sokat remélnek ettől a vizsgálattól, ugyanis szemtanúk szerint a vádlott nagyon sok időt töltött a gát környékén, és rendszeresen éjszakázott is itt. Egy elképzelés szerint Maddie-t meggyilkolták, és testét 48 órán belül a víztározóba dobták. 2008-ban egyébként kétszer is átkutatták a gátat profi búvárokkal, akkor azonban nem találtak semmit. Várjuk a folytatást!





 





Ezeket olvastad már?
Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás