Böszörményi András alkalmi munkaként vállalta el, hogy segít a sírásóknak egy, szintén falubéli, 80 éves asszony temetésén. Azt azonban senki sem gondolta, hogy végül az esemény újabb tragédiába fullad.
Bandi a rokonoknál dolgozott
A Bors munkatársai megtalálták a helyi temetkezési vállalkozót, Béres Lászlót, aki elmondta: Böszörményi András korábban sírásóként dolgozott, ám manapság már csak alkalmanként vállalt kisegítői feladatokat búcsúztatókon.
– Bandi a feleségem unokatestvére, tehát közeli rokonomnak mondhatom. Egy temetésre jellemzően négy sírásóra van szükség. Bizonytalan volt, hogy csütörtökön teljes lesz-e a létszám, ezért szóltam a komának, hogy szükségem lehet a munkaerejére. Ő elmondta, hogy aznap fát szeretne vágni az erdőben, de rám való tekintettel elvállalja a munkát a temetésen.
A főhajtást követően lett rosszul
Bandi annak rendje és módja szerint megjelent a szertartáson délelőtt 11 órakor. A sírhelyet már előre kiásták, így neki csak a sírba tételben, az elhantolásban és a koszorúk elhelyezésében kellett részt vennie.
– Szokás, hogy a temetés befejezésekor körbeálljuk a sírt, és fejet hajtunk a halott előtt. Ez megtörtént. Már éppen elvonultunk volna, hogy a gyászolókat magukra hagyjuk, amikor Bandi hirtelen rosszul lett, és elesett. A fejét beverte a járdaszegélybe. Mindannyian nagyon megijedtünk – mesélte a vállalkozó, akinek fia azonnal tárcsázta a segélyhívó számot.
Alig érezték a pulzusát
– Bandit az oldalára fordítottuk, de aztán hamar kiderült, hogy mi pont nem azon az oldalán állunk, hogy elvégezhessem a szívmasszázst. Kitapintottam viszont a pulzusát, ami már alig volt érezhető – részletezte a történteket László. A 80 éves nénit gyászolók egyébként jól ismerték a rosszul lett Bandit, hiszen mindannyian egy parányi településen élnek. Sándor, az eltemetett néni egyik rokona ugyancsak megijedt, amikor megtörtént a baj. – Egy flakonból vízzel locsoltam Bandi homlokát – tette hozzá a lapnak.
Isten segített a papnak
– Nem volt helye tétlenségnek. Gyorsan levetettem a liturgikus ruhát, a felont és az epitracheliont, és elkezdtem a kompressziót. Részben katonai családból származom, ezért vannak elsősegélynyújtási ismereteim. Tudtam, hogy a megfelelő eredményhez Michael Jackson egyik híres dalának ritmusát kell a szívmasszázs során alkalmaznom – mondta a Borsnak Bárány Péter piricsei parókus, aki úgy tartja, hogy a sikeres életmentés Isten segítségének köszönhető. A pap a beavatkozás során csak magában imádkozott.