A Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási per újabb fordulópontjához ért. Vallomása során Amber harmadjára ült az esküdtszék elé, ahol az eddigi egyik legsúlyosabb bántalmazásról számolt be, ahova már a rendőrséget is kihívták a párra. A történet idején a házaspár már egy hónapja nem látta egymást, így egész nyugodt volt kettejük között a viszony.

Amber Heard vallomásai alkalmával gyakran hevesen mutogatva szemlélteti a történteket (Photo by Steve Helber / POOL / AFP)

Johnny akkoriban veszítette el az édesanyját, így megkérte Ambert, hogy találkozzanak, aki azzal a feltétellel, hogy nem este találkoznak, belement. Állítása szerint akkori férje részegen jelent meg a színésznőnél, de kezdetben nyugodtan zajlott a beszélgetés, addig a pontig, amikor Johnny felhozta az ágyában talált emberi ürülék történetét. Visszaemlékezés alapján a színész ekkor úgy gondolta, hogy Amber egyik barátja heccelésből csinált az ágyra.

„A házasságunk véget ért, és a szemünk láttára omlott szét, egy hónapja nem láttuk egymást, az anyukája pedig éppen elhunyt. Nem hittem el, hogy a szarról akar beszélni” – mondta Amber, aki a történtek után felhívta az említett barátot.

A színésző nem bírta ki könnyek nélkül (Photo by Jim LO SCALZO / POOL / AFP)

„Amber, menj ki a házból”

„Ez csak feldühítette Johnnyt. Még idegesebb lett, fogta a telefont, és ordibálni kezdett az iO-val” – árulta el a színésznő, aki hangsúlyozta, hogy Depp végig csúnyán beszélt. A veszekedés végén Depp felállt és elindult, de Amber felvette a telefont és elnézést kért a jelenet miatt, amire a barát a telefon másik oldalán kijelentette, hogy Amber nincs biztonságban.

„Amber, menj ki a házból. Most menj ki a házból, nem vagy biztonságban. Menj ki abból a házból” – mondta a bíróságnak a nő, aki ekkor kiemelte, hogy ez felhúzhatta Johnnyt, mert visszafordult. Lerohant a lépcsőn, kikapta a telefont a nő kezéből és ordítani kezdett sértő dolgokat.

Amber Heard hevesen artikulálva emlékszik vissza minden részletre (Photo by Steve Helber / POOL / AFP)

„Akarod most azonnal nőmet, akarja a fenét, de tessék, vedd el, megkaphatod.„ Ezzel a lendülettel arcon dobott. A kezeim közé tettem a fejem, és azonnal sírni kezdtem. Azt mondtam: „Megütöttél a telefonnal. Johnny, megütöttél. Csak ültem a kanapén. Még reagálni sem volt időm. Nem is volt időm feltenni a kezemet sem. Még mindig törökülésben ültem a zoknimmal a kanapén” – emlékezett vissza a színésznő, majd hangsúlyozta, hogy Depp ezután gúnyolni kezdte, majd újra megütötte.

„Ez a nehéz gyűrűs kéz a koponyám tetején landolt, megragadott a hajamnál fogva, felrántott a kanapéról” – részletezte a történteket Amber. Emlékei szerint ekkor Depp megpróbálta széthúzni a bőrt a nő arcán, közben azt hajtogatva, hogy „hadd lássam, mennyire bántottalak”. Ekkor ismét megrántotta a felesége haját, hátra húzva azt.

Még a rendőrséget is kihívták Amber Heard szerint Johnny Depp miatt (Photo by Jim LO SCALZO / POOL / AFP)

„Emlékszem, ahogy gúnyolódik rajtam, miközben körberángat a szobában” – hangzott el a tárgyaláson. Ezek hallatán a szomszéd, Amber egyik barátja átment megnézni a párt, illetve, hogy megvédje a nőt. Johnny Depp két testőre is besietett a házba a hangok hallatán. A vallomás alapján Johnny törni-zúzni kezdett, miközben továbbra is üvöltött.

A rendőrség

A nő körülbelül egy órával az incidens után tudta meg, hogy valaki kihívta a rendőrséget az erőszak miatt. Ekkor már úton voltak az otthona felé, de a színésznő bepánikolt. Félt, hogy mi lesz, ha a rendőrök ilyen szétzúzott állapotban találják a lakást. Felhívta a szerződéseit intéző ügyvédjét, aki egy a családon belüli erőszakra szakosodott ügyvédhez fordította a nőt. Állítólag ennek az ügyvédnek a tanácsára döntött úgy Amber, hogy azon a ponton még nem kíván együttműködni a rendőrséggel.

„Meg akartam védeni Johnnyt. Nem akartam, hogy letartóztassák, vagy bajba keveredjen. Nem akartam, hogy a világ tudomást szerezzen erről” – mondta a színésznő, akinek a csapata ezek után a sérüléseiről mutatott be fotókat.