Az énekesnőről hosszú ideje nem sokat hallhattunk, tőle pedig még kevesebbet. Szíj Melinda azonban most visszatért és alig pár nap alatt akkorát ment a videója, hogy azt még Azahriah is megirigyelhetné.
Szíj Melinda kapcsán utoljára arról szóltak a hírek, hogy végleg visszavonul az énekesi pályától. Akkor sok rajongójánál szólalt meg a vészcsengő, hiszen kedvencük 2018-ban egyszer már letette a mikrofont, amikor rosszindulatú daganattal diagnosztizálták. Azóta ugyan nem tűnt el teljesen, de valóban csak ritkán vállalt fellépéseket, és főként a civil munkájára és boldog párkapcsolatára koncentrált. Néha viszont feltölt egy-egy éneklős videót a közösségi oldalaira és ilyenkor elszabadul a pokol.
Szíj Melinda néhány napja is előállt egy új dallal. Eredeti, francia nyelven énekelte el Édith Piaf Hymne à l'amour című slágerét. Az énekesnő olyan átéléssel adta elő a szerelem himnuszát, hogy azzal pillanatok alatt levette lábáról az internet népét. A videó eddig 885 ezer megtekintésnél jár, 26 ezren fejezték ki tetszésüket lájk formájában, és majd 2 ezren hozzá is szóltak a felvételhez. A számok pedig makacs dolgok, vagyis vitán felül áll, hogy Szíj Melindát koránt sem felejtették el a rajongói, sőt, egyenesen istenítik a csíkos, műanyag bevásárlószatyrairól is elhíresült énekesnőt.
Idézzük fel hogyan énekelt Szíj Melinda a Megasztár színpadán:
Szíj Melinda produkciójához tehát özönlenek a hozzászólások. A legtöbben azt nehezményezik, hogy az énekesnőt nem láthatják a színpadon.
„Kár, hogy az illetékesek úgy gondolják, hogy nincs rá igény. Pedig az 50-60-as korosztály biztos jobban értékelné, mint a ma felkarolt "tehetségeket". Azért rakom idézőjelbe, mert az igazi tehetséghez kell az intelligencia, pici visszafogottság és még sok pozitív emberi jellemző. A fiatalok között is valóban van sok tehetség, de nagyon kevés intelligencia.”
Nálam is itt kezdődik egy énekes! Jó, hogy újra hallom a hangját, Köszönöm!
„Kedves Melinda! Ön csodálatos tehetség, úgy énekelte ezt a dalt, mintha Édith Piafot hallgattam volna! Kamatoztassa Isten adta talentumát, éljen a lehetőséggel! Sok sikert kívánok az életében, egyben áldott ünnepeket kívánok! Szeretettel, üdvözlettel, egy idős néni.”
„Melinda! Érthetetlen, hogy senki nincs, aki felkarolna, hogy meglátná, meghallaná mindenki, micsoda őstehetség vagy! A hangod gyönyörű, a szerénységed, elbűvölő! Kívánjuk a legjobbakat, jó egészséget, sok sok fellépést, s reménykedünk, hátha csoda történik!” - írták Szíj Melinda rajongói.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre