Vivikét egy ország ismerhette meg, hiszen szülei mindig nagy örömmel mutatták meg a műsorokban gyermeküket. Az utóbbi időben azonban ritkábban szerepel Emilio és Tina 13 éves lánya, ám most kivételt tettek, és egy videóban mutatták meg, milyen nagyra nőtt már.
Emilio számára élete egyik legnagyobb csodája az, hogy megszületett gyermeke, Vivike. Saját bevallása szerint meghatározó volt az első találkozásuk és az érzés, amit születésekor érzett, mai napig tart, sőt ha lehet, még erősödött is. Nagyon bensőséges a kapcsolatuk, szinte mindent tudnak egymásról, és mindent meg is tudnak beszélni, legyen szó bármiről. Emilio többször is hangoztatta már, hogy valójában olyan, mintha Vivikének két édesanyja lenne, hiszen ő is mindent megtesz gyermekéért Tina mellett.
Vivike már 13 éves, de apukája a mai napig emlékszik az első találkozásra. A Vigyázat gyerekkel vagyok! című műsorban így nyilatkozott még róla:
„Emblematikus találkozás volt az első találkozásunk, bemutatkoztam neki, hogy én vagyok az apukád, Isten küldött hozzánk ebbe a családba, én fogok majd az életedre vigyázni, meg a Jóisten, meg anyád… Ő nekem az életem, a vizem, a levegőm. Én minden fürdetésnél ott voltam, sőt amikor Tina terhes volt, mindig mentem vele, egy dolgot sem hagytam ki. A Vivinek világ életében két anyja volt, Tina anyatigris, én meg az apatigris” – fogalmazott, ám azóta nem igazán láthattunk semmilyen produkcióban a kislányt a család saját show-ján kívül. A szülők viszont a TikTokon most kivételt tettek és megmutatták, mekkorát nőtt az évek alatt szemük fénye.
A TikTokra került fel az a videó, amiben Vivike szerepel, ráadásul azt is megnézhetjük, hogyan táncol. Még a rajongók is meglepődtek, mennyire megváltozott a kislány az évek alatt.
Kész nő már a Vivi, pedig milyen pici volt
– írta valaki, mi pedig mutatjuk a videót.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre