Csonka András kamutengerét a testvére sem bírta szó nélkül

A színész éppen az éves, rendes balatoni vakációját tölti családja társaságában, ahol egy unalmasabb kánikulai délutánon úgy döntött, rászedi imádott nővérét. Nos, Csonka András kamuáradata végül röhögésbe fulladt.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2024.08.19.
Csonka András balaton nyaralás kamu

Csonka András a magyar tenger partján élvezi a forró nyári időjárást és a jelek szerint kissé talán megsütötte a nap. Látszólag ugyanis elfelejtette, hogy a fél ország úgy ismeri őt, mint a rosszpénzt, vagyis azzal is tisztában vagyunk, hogy a híres stíriai metéltjén kívül szinte semmit nem szokott a konyhájában készíteni. Ennek ellenére nekilátott elmesélni, hogy mennyi „munkával” is jár számára a családi pihenés, melynek során ő maga szolgálja ki az egész családot. A színész beszélt még a napi szinten elkövetett sportteljesítményéről és arról is, hogy mennyit kirándulnak a környéken. András a nővérét szerette volna átverni, de már a videó elején beleesett a saját csapdájába. Mi minden esetre remekül szórakoztunk a paródiába torkollott szösszeneten. 

Csonka András
Csonka Andrást a nővére sem tudta komolyan venni (Fotó: TikTok)

Elmegyek egy kicsit futni...”

Én itt is szeretek elég korán ébredni, így hat, fél hét felé felkelek. A mozgást nagyon fontosnak tartom, ezért elmegyek egy kicsit futni. 

Mert az állóképességnek nagyon lényeges szerepe van...

kezdte Csonka András, de folytatni már nem tudta a gondolatmenetet, mert a testvéréből, aki addig rezzenéstelen arccal hallgatta a mesét, kitört a nevetés. A színész próbálta rendre utasítani, de ő maga is érezte, hogy mindjárt az elején túl messzire ment, így gyorsan témát váltott és rátért a konyhai tevékenységének részletezésére. 

Csonka András
Csonka András sem tudta megállni röhögés nélkül (Fotó: TikTok)

Baráti megrendelésre intarziákat készítek...”

Mivel korán kezdődik ez az egész és korán is fejeződik be, ezért meglepem a családot egy kis reggelivel, amit én szoktam készíteni. Igyekszem is mindenkinek a kedvében járni, hisz tudom, ki mit szeret. Szokott lenni francia tószt, melegszendvics és jó gazdag parasztrántotta” – sorolta Pici, de végül ez a kísérlete is röhögésbe fulladt, így gondolta, 19-re lapot húz, és akkorát kamuzott, hogy attól összedőlt volna a kerti fészer is, ha lenne. „Ha itt vagyunk, szeretek hódolni annak a hobbimnak, amit a munkám miatt Pesten nem igazán tudok űzni. Van itt a kertben egy kis barkácsműhelyem és itt szoktam, baráti megrendelésre intarziákat készíteni, illetve kis játékfigurákat” – mondta a kamerába Csonka András, ami után mindkettejükből cunamiként tört fel a röhögés. A színész a posztjában egyébként elmondta, hogy csupán Editet szerette volna átrázni azzal, hogy egy a turisztikai hivatal számára készíti a bejegyzést, ami lássuk be, mókásra sikerült. Íme!

@csonka.andras “Kész átverés” a tesómmal😂, avagy lehet, hogy nem minden szavam őszinte😂😂 #humor #vicces #prank #keszatveres #teso ♬ eredeti hang - Csonka András

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás