Semmilyen betegségről nem könnyű beszélni, ezt leszögezhetjük. Mégis azért lenne fontos, hogy tanulhassunk mások példájából, mennyire fontosak a különböző szűrések, ellenőrzése vagy a vizsgálatok. Egyre többeket érint világszerte a bőrrák, ami először bőrelváltozásként jelentkezik testünkön, és ha időben nem távolítják el, valóban daganatos betegség lehet belőle. Pataki Zita is a napokban – és már nem először – egy ilyen eltávolításon esett át. Az Instagram-oldalán osztotta meg a vele történteket.
Pataki Zita 2021-ben ugyanilyen műtéten esett át (Fotó: Zsolnai Péter)
Pataki Zita fontosnak tartja a megelőzést
Bár a poszt tartalma és a fotók felhasználása engedélyköteles, Zita a Metropollal kivételt tett, és pontosan a téma fontossága miatt hozzájárult, hogy teljes egészében beidézzük a vele a történteket, melyben nagyon hasznos információkat is megosztott követőivel. Például azt, hogy elárulta, ő mit tesz a basalioma kialakulása ellen. Ha pedig már ezeket a „szabályokat” betartjuk, tényleg nagyobb az esélyünk, hogy minket elkerül ez a betegség. De Miló Viki, Tommyboy is minden eddigi tapasztalatát megosztotta a betegségéről, mégpedig azzal a céllal, hogy jobban tisztában legyünk azzal, mivel is állunk szemben.
Ez egy részlegesen rosszindulatú bőrdaganatos betegség. Azért részleges, mert lassan növekszik és áttétet ritkán ad.
Szóval nyugi: az észlelésekor megkezdett kezelés hatékonysága kiváló! Kialakulásában a legfontosabb az évek során a bőrfelületet ért napfény mennyisége, és minősége. Elsősorban az UV B sugarakat tartják felelősnek a basalioma kialakulásáért. Nagyon erős most minden nap a UV sugárzás! Vigyázzatok magatokra! Amit én megteszek: nem napozok, ha szabadban tartózkodom 20 percnél tovább, bekenem a testem naptejjel és/vagy vállat takaró ruházatot viselek, az arcomat minden nap 50 faktoros védelmet biztosító, ásványi, professzionális fényvédővel kenem, félévente járok bőrgyógyászhoz!” – írta az időjós.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.