Békefi Viki kislányát azonnal elvarázsolta a színház





A kis Mei Liza életében először szippantotta be a Madách Színház atmoszféráját.



Megosztás
Szerző: DrCell
Létrehozva: 2023.08.25.
Békefi Viki Feng Ya Ou Ferenc kislány

Békefi Viki június elején adott életet első gyermekének, akit férjével, Feng Ya Ouval izgatottan vártak. Néhány héttel ezelőtt az első hónapról örömmel mesélt a bájos énekesnő a Metropolnak. A különleges nevet viselő Mei Liza igazi kis tündér, jól alszik és egy kis pocakfájáson kívül minden a legnagyobb rendben van vele.

Viki és Ya Ou nagyon várták már, hogy megtapasztalják, milyen érzés szülőnek lenni
Fotó: TV2

Egy tüneményes kisbaba! Egy szavunk nem lehet Ya Ouval, mert hagy minket éjszaka aludni, 3 óránként ébred, szépen megetetem, tisztába teszem, de az apukája is felkel hozzá és besegít

– mondta akkor Viki, aki a várandóssága ideje alatt még nem tudta, mennyi idő után tér majd vissza a hivatásához. A picivel töltött első hetek után továbbra sem született meg benne a válasz, annak köszönhetően, hogy minden pillanatot imád, amit a kislányával tölthet.

Annyira élvezem az otthonlétet vele, hogy még nincs előttem, mikor fog ez megtörténni

– árulta el.

A kollégák elájultak tőle

A csinos édesanyát most ismét felkerestük és megtudtuk tőle, hogy most először vitte be a színházba a kislányát.

Egy kicsit beszaladtunk, nem vállalok még nagy munkákat, csak gondoltam megmutatom a picit. A kollégák nagyon örültek neki, el voltak ájulva tőle. Sánta Lacival mi nagyon jó barátok vagyunk, egyből kivette a kezemből

– mesélte vidáman a szépséges anyuka, aki azt is elárulta, hogyan érezte magát a kislánya a Madách Színházban.

A kis Mei Liza mindenkit elbűvölt
Fotó: Saját

Szerintem tetszett neki, nagyon nézte a fényeket. Mielőtt bementünk, megkérdeztem, hogy bevihetem-e őt. Mondtam, hogy nem sírós baba és ez be is igazolódott, nem volt vele semmi gond, végig nyugodt maradt

– tette hozzá büszkén. 

A csöppség egy igazi kisangyal, olykor az éjszakákat is átalussza, ami a vele egyidős babákra nem igazán jellemző. 

Még mindig nagyon jó alvó, hála istennek az ijesztgetések nálunk nem jöttek be. Sokszor fordult elő, hogy végigalussza az éjszakát, ügyesen eszik és szépen fejlődik. Nézegeti a kezeit, felfedezte, hogy az az övé. Annyira cuki!

– tette hozzá Viki, aki kedvesével együtt eldöntötte, egyelőre nem szeretnék megmutatni a kislányuk arcát, az Instagram-oldalukon viszont a picur falatnyi keze és lábacskája is feltűnik a szüleivel közös fotókon.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás