A magyar válogatott ma este a Wembley Stadionban, az angolok otthonában lép pályára. Vereség esetén Marco Rossi együttese a matematikai esélyét is elveszítheti a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére.

Marco Rossi jövője múlhat a maradék három vb-selejtezőn Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

Csekély esély

Az esélyek egyértelműen Anglia mellett szólnak, mivel Gareth Southgate tanítványai a lengyelek otthonában elért döntetlent leszámítva minden mérkőzésüket megnyerték. A Puskás Arénában például rendkívül sima, 4-0-s győzelmet arattak ellenünk. A magyar válogatott ugyan jól kezdte a vb-selejtezőket, de ősszel visszaesett a teljesítménye, az albánoktól idegenben és szombaton is kikapott, így a negyedik helyre csúszott vissza az I csoportban. Ha a magyar csapat ma este szenzációt okoz, és győzelemmel zár, akkor marad esélye a második helyre. Vereség esetén már nem lehet számolgatni.

Rossi jövője

Marco Rossi 2018 nyarán került a magyar válogatott élére, és az első feladatát sikerrel teljesítette, eljutott a csapattal az Európa-bajnokságra. Jelenleg 2025-ig köti a szerződése a nemzeti csapathoz, de korántsem biztos, hogy kitölti a megállapodást. Az 57 éves szakember többször jelezte, hogy nem ragaszkodik a kispadhoz. Ha ő jelenti a problémát, akkor távozik. A magyar csapat a mai, angolok elleni meccs után Lengyelországban lép fel, és San Marinót fogadja. Könnyen lehet, hogy ez a három találkozó dönt Rossi jövőjéről.

Orbán távozott

Willi Orbán az RB Leipzig és az MLSZ előzetes megállapodásának megfelelően visszatért Lipcsébe. Helyette a Parma játékosa, Balogh Botond került be az Anglia elleni keretbe. Dibusz Dénes bokasérülés, Kleinheisler László pedig combizomsérülés miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Londonban, így hétfőn mindketten visszatértek klubcsapataikhoz, a Ferencvároshoz, illetve a horvát NK Osijekhez.

Világbajnoki-selejtező

Anglia–Magyarország

ma, 20.45, tv: M4 Sport

Az I csoport állása 7 mérkőzés után

1. Anglia 19 pont (23-2)

2. Albánia 15 pont (11-6)

3. Lengyelország 14 pont (24-8)

4. Magyarország 10 pont (12-11)

5. Andorra 3 pont (4-19)

6. San Marino 0 pont (1-29)