Az összetettben vezető Verstappen az élről indulva az első körben agresszív küzdelmet folytatott a címvédő brit Lewis Hamiltonnal (Mercedes), majd egy nagy tempójú kanyarban összekoccantak. A holland autója nagy lendülettel sodródott le a pályáról, majd a gumifalba csapódott. Verstappen magától, de szédelegve szállt ki az autóból és ment a mentőig, de elkélt számára a támogatás. A pályáról – a 45 perces csúszással újraindított futam alatt – helikopterrel elővigyázatosságból kórházba szállították. Amint azt Ian Roberst, a Forma-1-es sürgősségi orvosi csapatának vezetője kiemelte: ilyen esetben fennáll az agyrázkódás veszélye, és alaposabb vizsgálatokra van szükség.

Verstappen még az este folyamán közösségi oldalán adott tájékoztatást állapotáról. Elmondta, hogy a vizsgálatok során mindent rendben találtak, így 22 óra környékén kiengedték a kórházból.

A holland pilóta korábban jelezte: örül, hogy balesete után jól érzi magát, csalódott viszont amiatt, hogy kiesett, és riválisát okolta az összeütközésért. A futamot megnyerő címvédőre kirótt tíz másodperces büntetés szerinte nem volt igazságos. Hozzátette: Hamilton győzelmi ünneplését tiszteletlennek és sportszerűtlennek tartja, hiszen ő a vele való ütközés következtében került kórházba.

A brit szerint azonban – aki sikerével nyolc pontra megközelítette legnagyobb ellenfelét – versenybaleset történt, és az ünneplés kapcsán azt mondta, hogy akkor még nem tudott arról, hogy Verstappent kórházba szállították.

Ezzel szemben Verstappen most elég kritikus üzenetet küldött Hamiltonnak.

Örülök, hogy rendben vagyok. Nagyon csalódott vagyok, hogy így vettek ki a versenyből. A büntetés nem segít rajtunk, nem teszi jogossá Lewis veszélyes manőverét, amit a pályán mutatott be. Az ünneplése, miközben én a kórházban voltam, tiszteletlen volt és sportemberhez nem méltó viselkedés. De továbblépek” – írta Twitter-oldalán a pilóta.