Csank János hamar megkedvelte a természetet, ugyanis édesapjával gyakran átjárogattak szlovák területre vadászni.

Hatodikos volt, amikor feljárogatott már éjszaka kedvenc hegyére. A Borsnak bevallotta, bizony félt, de aztán fokozatosan megjött a mersze, amihez persze hozzásegítette elmaradhatatlan légpuskája.

Azt reméli, 24-én ismét a kispad előtt osztogathatja tanácsait

Csank János a világkiállítást remek ötletnek tartja, és úgy tervezi, hogy kilátogat a vadászati világkiállításra Fotó: MTI/Kovács Tamás

Óvta az állatokat

Suli előtt és utána kószált a környéken, kis noteszébe feljegyezte, hogy a madárfészkekben hány tojást látott, így fokozatosan ismerkedett az állatvilággal. Társait arra figyelmeztette, még verébre se vadásszanak, ha annak kis fiókái vannak. Aki ezt az íratlan szabályt megszegte, kapott egy pár fülest Janitól.

„Egész életemben rajongtam a természetért – vallotta be labdarúgó-válogatottunk 74 éves exkapitánya. „Olykor annyira azonosultam vele, hogy az éji órán hosszú ideig elüldögélve egy farakáson még egy cickány is átkúszott a testemen, nem ijedt meg tőlem. Aki ismer, tudja, a pálya mellett a kezemben mindig ott volt a jegyzetfüzet, amelybe a találkozóval kapcsolatos észrevételeimet írtam fel. Ugyanígy vadászatra is vittem hasonlót magammal, mert ha a lesen ültem, akkor rengeteg jó taktikai elem jutott az eszembe”.

Bár ma Csank Jánosnak nincs állandó területre vadászengedélye, ezért inkább meghívásoknak tesz eleget, és örömmel megy hajtásra is.

„Azokat az embereket nem kedvelem, akik csakis azért lövöldöznek, hogy a fegyverrel felsőbbrendűségüket hangsúlyozzák” – emeli ki Csank.

Csank János még márciusban kapta el a koronavírust, amivel akkor kórházba is került, de mostanra már kigyógyult a betegségből.