
Kiderült, miért dobta fel Curtis testvérét a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottja
Az énekes testvérét május 11-én vitték el a kommandósok, és azzal gyanúsítják, hogy egy üzleti vitát követően bűntársaival egy vadásztelekre csalták, meggyilkolták, majd elásták a volt labdarúgót.

Meglepő döntésre szánta rá magát Havas Henrik, komoly vagyonra tehet szert
A híres magyar televíziós szakember arra az elhatározásra jutott, hogy megválik spanyolországi ingatlanjától, mert a terveivel ellentétben egyáltalán nem használta ki.

A fürdőszobát használták labornak a gödöllői méregkeverők – Videó!
Brutális mennyiségű drog utcára kerülését akadályozták meg a Pest megyei zsaruk.

Eltelt 15 év az őszödi beszéd óta: így emlékszik Gyurcsány mondanivalójára Novák Katalin
15 évvel ezelőtt ezen a napon hangzott el az őszödi beszéd, amelyben az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc zárt kapuk mögött lerántotta a leplet a kormányzásának hazugságairól és hibáiról.

Nyílt utcán felejtették a babahordozót a VIII. kerületben, de hol a gyerek?
Egyelőre nem tudni, hogy hanyagságból vagy csak véletlenül hagyták ott a babahordozót a VIII. kerületben.

Kedvezőek a járványügyi adatok! Továbbra is alacsony az új fertőzöttek száma
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta.

Mesébe illő tett: tragikus futóversenyen mentett meg hat életet a hős juhász
Egy helybéli juhász mentette meg hat futó életét az Északnyugat-Kínában zajló ultramaraton versenyen, amelyen 21 futó életét vesztette.

Még nem késő nevezni a Metropol fotópályázatára, íme pár hasznos tipp az egyik zsűritagtól
Fotózzon, küldje be, és akár 150 ezer forintot is nyerhet a Metropol fotópályázatán!

Újabb magyar áttörés a gyógyászatban! Hazai innováció a rákdiagnosztikában – Fotók!
Kimutatja az áttéteket egy speciális „nyomjelző” a prosztatarákkal diagnosztizáltaknál.

Elképesztő eset, egy étterem mosdójában szült a 14 éves tini, majd lelépett
A kiskorú édesanyának és az újszülött babának az volt a szerencséje, hogy az étteremben a közömbös személyzettel ellentétben egy idősebb hölgy a segítségére sietett.

Kiszivárgott a titok, ez történt a vuhani laborban dolgozókkal
Újabb sokkoló információk kerültek napvilágra, ami tovább erősíti a gyanút, hogy a koronavírus az összes többi elméletet cáfolva a kínai víruskutató intézetből szabadulhatott el.

„A meghatottságtól potyognak a könnyeim” – elsírta magát Karikó Katalin Koncz Zsuzsa üzenetétől
Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő egy különleges felvétellel gratulált a fél világot megmentő Karikó Katalinnak.

Hiába lesz ma nyár, nem sokáig élvezhetjük
A szomorkás, esős napok után végre élvezhetjük a napsütést is.

Holtan találtak egy 18 éves lányt, családja egy levélből tudta meg a szörnyű igazságot
Rejtélyes körülmények között vesztette életét a fiatal lány. A rendőrség nem gyanakszik gyilkosságra, a család mégis az igazságot keresi, amit úgy tűnik, egy rejtélyes idegen tud csak.

Egy tonna kokain sodródott a partra, mentőmellényekhez kötve
Csaknem egy tonna kokain tasakokba csomagolva sodródott a dél-angliai partokra - közölte kedden a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (NCA).

Félmillióval nőtt a fertőzöttek száma a világon
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
6282
7679
