13 éve ment el Amy Winehouse, ez okozta a halálát

Az énekesnő mindössze 27 éves volt, amikor meghalt.



Megosztás
Szerző: Bagó Bernadett
Létrehozva: 2024.07.23.
Módosítva: 2024.07.23.
ez lesz ma Harry Potter Amy Winehouse

Ez okozta az énekesnő halálát

A hatszoros Grammy-díjas Amy Jade Winehouse 1983. szeptember 14-én született Londonban, Enfield kerületében, zsidó szülők gyermekeként. Ő minden idők legtöbb lemezét eladó brit női előadója, ugyanis világszerte összesen 24 milliót adtak el korongjaiból. Első albumát, a 2003-ban megjelent Franket Mercury-díjra, a Stronger than Me daláért és a Back to Black című albuma első kislemezéért, a Rehabért Ivor Novello-díjat kapott. A Brit Awardson a Back to Black albuma elnyerte Az év brit albuma díjat, ez mellett pedig Az év brit női szólóelőadójának is megválasztották. A 2008-as 50. Grammy-díj-átadón öt díjat nyert, amivel beállította az akkori rekordot, ami a legtöbb női előadó által egy este alatt elnyert díjak számát illeti, és ő lett az első brit nő, aki öt Grammy-díjat nyert, köztük négyet az általános kategóriákból: A legjobb új előadó, Az év felvétele és Az év dala (a Rehabért), valamint A legjobb popalbum. A Pop World a legjótékonyabb előadónak nevezte, ugyanis Amy rengeteget adakozott, segített másokon, elkötelezett volt a mellrák és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Azonban a fiatal énekesnőnek volt egy sötét oldala: súlyos szenvedélybeteg volt és függőségekkel küzdött, amely később 2011. július 23-án az életébe is került.

Amy Winehouse
Amy a Rock in Rio zenei fesztiválon 2008. július 4-én – Fotó: Pierre-Philippe MARCOU / AFP

Megszületett Harry Potter

A népszerű filmadaptáció főhősének színésze, Daniel Radcliffe ünnepli ma a születésnapját, ugyanis Daniel 1989. július 23-án született Hammersmithben, Nagy-Britanniában. A Tony-díjas brit színész számára J.K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve című regényének filmváltozata hozta meg az ismertséget. Elmondása szerint mindig is színész szeretett volna lenni, melyet szülei nem támogattak. A közéletbe való berobbanása előtt tízévesen a BBC David Copperfield című produkciójában játszotta a főszerepet, majd ezt követően került a véletlen folytán a Harry Potter-filmbe. Hónapokig keresgéltek az után, aki alkalmas lenne a szerepre, amikor az amerikai filmrendező, Chris Columbus egy este színházba ment, ahol találkozott Daniellel és tudta, hogy ő lesz a tökéletes választás. A széria befejezése után olyan produkciókban tűnt fel, mint A fekete ruhás nő vagy a Szemfényvesztők 2.

Ma itt adhatsz vért a fővárosban

Az ország számos pontján lehetőség van a véradásra, így a fővárosban is. A Véradás.hu oldala szerint, itt lehetünk véradók:

  • Reggel 7-től este 19 óráig a Közép-magyarországi RVK Intézetben lesz rá lehetőségünk. (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
  • 12 órától egészen 17:30-ig mehetünk a Sugár Üzletközpont II. emeletére. (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)

Drasztikusan csökken a hőmérséklet

Vége a nyári kánikulának, legalábbis a hétre. A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint a nappali órákban csak 28 fokig fog melegedni a hőmérséklet, míg a hajnali órákban egészen 19 fokig hűl le a levegő. Dörgés, villámlás és esőzések várnak ránk kedden, úgyhogy jobb nem otthon hagyni az esernyőt. Az UV-sugárzás ettől függetlenül így is magas lesz, így a hosszútávú bőrkárosodás megelőzése érdekében jobb, ha bekenjük magunkat naptejjel.

Ideiglenes forgalomkorlátozás az V. kerületben

Tilos lesz megállni a következő időpontokban:

Július 23-án 19 óráig az V.kerületben:

  • az Apáczai Csere János utcában a hotel felőli oldalon az Eötvös tér és a Wekerle Sándor utca között.

Július 21-én 8 órától július 23-án 19 óráig az V. kerületben:

  • Apáczai Csere János utca páratlan oldalán az Eötvös tér és a Vigadó tér között,
  • Vigadó tér park felőli oldalán lévő parkoló területén,
  • Apáczai Csere János utca Marriott felőli oldalán a Deák Ferenc utca és a Türr István utca között,
  • József Nádor téren a tér felőli oldalon a József Attila utca és a Wekerle Sándor utca között.

Nem áll le Újpesten a lomtalanítási hullám

A IV. kerület negyedik körzetébe július 23-án érkeznek az FKF munkatársai. Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megóvása érdekében kérik, hogy a lomokat csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készítsék ki. A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül. Az FKF munkatársai felhívták a figyelmet arra is, hogy a lomokat mindenki a lakóháza előtti, a hulladékgyűjtő járművekkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos- és autósforgalmat ne akadályozza. Kérik, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzenek lomokat. Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagy darabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhetőek ki a ház elé.  Kérik, hogy a fahulladékok közé ne helyezzenek kerti zöldhulladékot, nem lapra szerelt bútort, kárpitozott bútort, egyéb anyagot tartalmazó fahulladékot (pl. rászögelt szövet, ráragasztott tükör), MDF/HDF lapot és fa nyílászárót.

Frenk a Kobuciban

Ne hagyd ki Frenk koncertjét a Kobuci Kertben, ahol a magyar alternatív zene egyik legkarizmatikusabb előadója lép színpadra! Készülj egy felejthetetlen estére, tele energikus dallamokkal és magával ragadó előadással. Tapasztald meg élőben Frenk legnagyobb slágereit egy varázslatos nyárestén! A koncert este 8 órától kezdődik és jegy vásárlása szükséges.

Dívák és Ikonok

Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina Turner, Cher, Marilyn Monroe, Maria Callas, Edith Piaf, Ingrid Bergman és még sok más meghatározó előadóművész személyes történetén – és eredeti fellépőruháin, jelmezein – keresztül a dívák rendkívüli erejét és kreativitását mutatja be a Zene Háza új időszaki tárlata, a Dívák & Ikonok című kiállítás. Jegy vásárlása szükséges.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás