Adománygyűjtő akció: Szeretetbomba, örömkönnyek és sok-sok mesekönyv – sikeres volt a budapesti Fidesz könyvgyűjtési akciója

Több, mint 1500 új és jó állapotú használt mesekönyvvel lepte meg a gyermekotthonokban élő kicsiket a budapesti Fidesz. Az adománygyűjtő akció a szervezet újszerű rendezvényeinek egyike, erről beszélt lapunknak Balogh-Madár Emese alelnök.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.12.22. 06:00
mesekönyv budapesti Fidesz Balogh Emese karácsony Szentkirályi Alexandra

"Összefogtunk, hogy azoknak szerezzünk örömet, akiknek nem csak a karácsony de az év mindennapja nehezebb. Akiknek a család szeretete nem, vagy nem úgy adatott meg, ahogy arra minden gyereknek szüksége lenne" – közölte Szentkirályi Alexandra, miután átadták a gyermekotthonokban nevelkedő gyerekeknek gyűjtött mesekönyveket. Mint ismert, a kerületi szervezetek hetekig gyűjtötték jótékony akció keretében az új és jó állapotban lévő köteteket, hogy a nehezebb sorsú kicsiknek szebb karácsonyt szerezzenek. A budapesti Fidesz újszerű megközelítésben indította el, teljes éven átívelő eseménysorozatát, ennek része a jótékonysági akció is, amelyről Balogh-Madár Emese alelnököt kérdeztük.

adománygyűjtő akció
Az adománygyűjtő akciót a budapesti Fidesz indította el. Balogh - Madár Emese maga is részt vett a gyűjtésben Fotó: Facebook

A nagyszabású könyvgyűjtési akcióban 23 kerületi szervezet fogott össze a rászoruló gyermekek megsegítésére. Az eredeti cél az volt, hogy 500 könyvet gyűjtsenek össze, de a közösség ereje minden várakozást felülmúlt: több mint 1500 kötet jött össze, amelyek három budapesti gyermekotthon lakóihoz kerültek –tudtuk meg Balogh-Madár Emesétől

Az akció különösen megható pillanatait az adományozók és az adományozottak közötti közvetlen kapcsolat adta. A résztvevők között sokan személyes kedvenc könyveiket ajándékozták oda, köztük gyermekkoruk meghatározó olvasmányait, hogy ezzel is örömet és reményt adjanak a nehéz körülmények között élő gyermekeknek

– mondta lapunknak a budapesti Fidesz alelnöke.

Olvasni jó, a gyerekek értékrendjét gazdagítja 

Olyan mesekönyveket gyűjtött a budapesti Fidesz, amelyek a gyerekek értékrendjét gazdagítják Fotó: Facebook

Olvasni kicsiként és nagyként is nagyon jó dolog Szentkirályi Alexandra szerint, a budapesti Fidesz elnöke korábban a Metropolnak arról beszélt, hogy 12 éves lánya is adományozott. "Mi pont abban az időszakban vagyunk, amikor a lányom már nem Bogyó és Babócát olvas, hanem Abigélt. Így nálunk is felszabadultak könyvek, amikkel családilag hozzájárultunk az akcióhoz”.

Azt gondolom, hogy meséket olvasni könyv formájában nagyon fontos. Ez nem divat kérdése, és soha nem fogja helyettesíteni egy tévében megnézett mese vagy egy okoskészülék. Azt az érzést, amit gyerekként mi is sokszor átéltünk, amikor a szüleink esténként meséltek, jó dolog továbbadni. Ezenkívül az olvasás szeretetét és azt a fantasztikus világot, amit csak az irodalom tud nyújtani, mi is szeretnénk a gyerekekkel megosztani

– válaszolta Szentkirályi arra a kérdésre, hogy miért éppen a gyermekotthonban élő kicsiknek szerez boldogságot idén a budapesti Fidesz. 

Szentkirályi Alexandra erről szóló videóját itt nézheted meg:

 

Újszerű programok: Fontos az egymásra figyelés

A budapesti Fidesz december elején Mikulás ünnepséget is rendezett a Bálnában, ezen több, mint 200 gyerek vett részt, szüleikkel együtt. A gyerkőcök ajándékcsomagot kaptak és számos interaktív program is várta őket.

A gyerekek sajátkezűleg készíthettek karácsonyi mintás poháralátéteket és díszeket, ez hozzájárult az ünnepi készülődés öröméhez. Az esemény nemcsak szórakozási lehetőséget adott, hanem alkalmat teremtett arra is, hogy a jelenlévők megéljék az adventi időszak valódi üzenetét, az egymásra figyelést

– mesélte Balogh-Madár Emese, aki elmondta azt is, hogy a budapesti Fidesz újszerű rendezvényeket indít, már ennek jegyében telt a két ünnepi akció is.

"Egy teljes naptári éven át tartó tematikus, valamint szezonális, kultúrpolitikai- közéleti- és civil alapokra épülő programsorozatot indítunk, amelyben a hagyományok és az ünnepek is jelentőséget kapnak, és amelynek továbbra is fontos eleme marad a jótékonyság. Az eddigi programokról érkezett visszajelzések rendkívül pozitívak. Ezek a sikerek megerősítik a szervezetet abban, hogy a közösségi értékek mentén szervezett programok valódi hatással vannak az emberek életére, és ez a lényeg" – fogalmazott.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás