„Nem jósoltak sok esélyt arra, hogy túlélem” – egy gerinctörés és három nap kóma után lett világbajnok táncos Kitti, a komáromi édesanya

Tíz év kihagyás után tért vissza a tánchoz Kreft-Horváth Kitti, a 27 éves, komáromi édesanya. Az idáig vezető út azonban nem volt könnyű. Kitti egy szörnyű napon leesett egy erkélyről, eltörte a gerincét, majd a műtét után három napra kómába fektették. Ő azonban nem adta fel, ma már világbajnok táncos.



Megosztás
Szerző: Kis Dalma Róza
Létrehozva: 2024.10.15.
Módosítva: 2024.10.15.
Komárom világbajnok tánc kóma

Kreft-Horváth Kitti igazi küzdő. Bár már gyermekkora óta táncolt, az élet úgy hozta, hogy tíz éve abbahagyta a sportot, egyetemre ment, megházasodott és szült két csodálatos kislányt. Az egyetem első napján ráadásul Kitti leesett egy erkélyről és eltörte a gerincét, ami végzetesnek tűnt, a műtét után három nappal mesterséges kómába helyezték, az orvosok sem láttak rá sok esélyt, hogy túléli. Ő azonban, mint minden akadályon, ezen is túllendült, csavarokkal rakták újra össze, felépült, most pedig tíz év kihagyás után, immár kétgyermekes édesanyaként visszatért a tánchoz.

Kitti
Kitti szerint három dolog a legfontosabb az életben: az alázat, a kitartás és a bátorság –  Olvasói fotó

„Az esélytelenek nyugalmával vágtam bele a bajnokságba”

Kitti májusban csatlakozott a helyi tánccsapathoz, nem sokkal azután, hogy Komáromba költöztek a családdal. Áprilisban ugyanis lelkileg mélypontra került, ez motiválta arra, hogy visszatérjen a tánchoz. Az eredmények  hamar jöttek, a fiatal édesanya több versenyen is szép eredménnyel végzett, majd szeptember végén jött a világbajnokság, aminek ő az esélytelenek nyugalmával vágott neki.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerül eredményeket is elérnem. Én tíz éve más felé vettem az irányt, jött az egyetem, majd a gerincsérülés és a kóma. Később pedig ahogy megismertem a férjemet és jöttek a gyerekek, sürgősségi császármetszéssel hoztam őket a világra, amiből hosszú volt a felépülés. Szóval sokáig nem gondoltam rá, hogy vissza kéne jönnöm táncolni. Valamiért most jött el az én időm, itt Komáromban

 – mesélte lapunknak az édesanya, aki 27 éves létére világbajnok lett olyan kategóriában, ahol 18 évesekkel versenyzett, ami a táncban inkább nehezítő körülmény.

„Nagyon élveztem azt a légkört, ami a világbajnokságon volt, amikor az első gyakorlatomat bemutattam olyan érzés volt, mintha évtizedek óta bennem lévő terheket raktam volna le, minden feszültséget kitáncoltam magamból” – mesélt a versenyről Kitti, ahol nemcsak világbajnok lett a kategóriájában, de a Top30-as Gold Stars gálára is bekerült, közel 700 produkció közül. És ha még mindez nem lenne elég, hamarosan Kitti repülhet Bulgáriába, ugyanis az Európa Kupára is kijutott.

Kitti érmek és kupák tömkelegével tért haza a versenyről, ami nem sikerülhetett volna családja támogatása nélkül  – Fotó: KOVACS DAVID 

„Soha nem szabad feladni, ha van egy álmod”

Kittinek nehéz gyermekkora volt, szegény körülmények között nőtt fel. Valószínűleg azóta küzdött szorongásos depresszióval. Ezt azonban a tánccal kiválóan tudja kezelni, amit ajánl is mindenkinek, aki hasonló problémákkal néz szembe.

A tánc volt az, amiben tényleg ki tudtam adni magamból azokat az érzelmeket, amiket az életben nem tudunk kimondani. És ezt mindenkinek ajánlom, hogy keressen magának egy mozgásformát, amivel levezetheti a feszültséget. Én sem gondoltam volna magamról, hogy tíz év kihagyás, két császármetszés és három napnyi kóma után még elmondhatom magamról valaha, hogy világbajnok vagyok. De igaz, ami igaz, nem szabad feladni, és soha ne mondd, hogy soha

 – zárta gondolatait a komáromi világbajnok édesanya, akinek a jövőben komoly tervei vannak a tánccal. Azt is el tudja képzelni ugyanis, hogy tánctanárként folytassa karrierjét, de abban már biztos, hogy két kislányának is meg szeretné majd mutatni a tánc erejét. És kitől is tanulhatnának jobban a picik, mint az igazi túlélő, világbajnok édesanyjuktól.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás