Nem mindennapi és egészen ijesztő figura borzolja a kedélyeket mostanság Csepel utcáin és a környék buszjáratain. A furcsa kalapokban, ruhákban és magára aggatott holmikban őgyelgő férfi ugyanis a zavarba ejtő külseje mellett rendszeresen beállva közlekedik a helyiek szerint. Legutóbb a 148-as buszon fotózták le egy kalózokéhoz hasonlító szerelésben, miközben önfeledten szívta a gázt egy dezodorosflakonból.
A férfi legtöbbször a 148-as busz vonalán ijesztgeti a helyieket, de több másik járaton és az utcákon is feltűnt már Fotó: Wikipédia
A csávónak utána van kérdezve, bolond alkoholista, több helyről (sörözők…!) ki is van tiltva Csepelen…
– írta egy, a férfiról közölt poszthoz egy helyi lakos. Hozzátette: a helyzetet súlyosbítja, hogy az illető rendszerint egy macskával koldul, többen jelezték, hogy az állattal is brutálisan bánik, egy hátizsákban tartja, néha pedig ledobja a kölyökcicát. Többen próbálták már tőle elkérni az állatot, akadt olyan is, aki azt is felajánlotta, hogy megveszi a szerencsétlen sorsú macskát. A szipus rém azonban ilyenkor azonnal a hátizsákjába dobja az állatot és elszalad. Tettét futtában azzal indokolja mindig: ő ezzel a macskával keresi meg a kenyérre vagy éppen a piára valót.
A helyiek közül többen is találkoztak már vele valamelyik csepeli járaton, a férfi ilyenkor is valóságos elmeháborodottként viselkedett: egyszer hangosan ordibált és belekötött az utasokba, míg máskor a zsebében gyújtott fel egy levelet. Információink szerint az agresszív tombolása miatt akadt, aki meg is ütötte a férfit, ez azonban – úgy tűnik – nem szegte kedvét, ugyanis azóta is rendszeresen rémisztgeti a helyieket. A fantom azonban nemcsak a járatokon, hanem a csepeli utcákon is kísért: sokan futottak össze vele a Zrínyi, a Martinász és a Nyúl utca környékén. Ilyenkor is lehetetlen öltözékekben jelenik meg, többször egy hosszú botot is magával cipel.
A férfi egy kismacskát cipel a hátizsákjában és riogatja a helyieket, akik most összefogtak, hogy megmentsék az állatot. A posztot jegyző férfi kér mindenkit: segítsenek megmenteni a cicát Fotó: Facebook
Most a helyiek a macskát próbálják megszerezni tőle, hogy az állatnak ne eshessen baja:
Ha valaki látja, legyen szíves jelezni felém üzenetben vagy hívjon! A macskának már van biztos hely! Segítségeteket előre is köszönöm! Egy macska élete a tét!
– írta a posztot jegyző férfi.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Németországban több helyen is 3 euró fölé emelkedett az üzemanyag ára, miközben Magyarországon – a magyar kormány által bevezetett – védett áron továbbra is megfizethető a tankolás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.